Részlet Dr. Mader Béla In memoriam Bakonyi Géza (1950-1970) c. írásából:

"... Mind szakmai tudása, a könyvtárosság iránti alázata, mind egész személyisége egyszerűen magával ragadó volt. Sokszor szinte észrevétlenül, a háttérből segített minket - így egyik tanítványa. Büszke vagyok rá, hogy vezetése alatt végezhettem el a könyvtár szakot - mondja egy másik. Sokat tanultam tőle, nagy tisztelője vagyok - írja egy már nagyon elismert könyvtári szakember is. Az Ő elvesztésével olyan hiány keletkezett a magyar könyvtáros szakemberek sorában, amelynek pótlására nem lesz egyhamar lehetőségünk -- írja le a valóságot a minisztériumi - korántsem formális - részvétnyilvánítás. S nézzünk haza is, a Könyvtárra, a Karra, munkatársai mindegyike őriz valami maradandót, szépet és jót vele kapcsolatban. Azonban különösen felhívnám a spontán emlékezések két szavára így utólag is a figyelmünket. A háttérből és észrevétlenül, mint Géza tevékenységét spontán jellemző két fogalom Géza nagy tudásával párosulva kiad egy harmadikat. Ez pedig a szerénység. Csendesen és halkan, nem akarván uralni se helyet, se helyzetet mondta el véleményét, terveit, érveit. A felületes, rohangáló menedzser-típus számára ez megtévesztő volt, a halk érvek már csak akkor jutottak el füléig, amikor már késő volt. De számosan figyeltek, hallgatták és hallották. Nem adminisztrálta, adta a tudását előadásaiban mint oktató, tanulmányaiban mint kutató s napi munkájában mint könyvtári vezető.

Sokszor hibája az emlékező beszédeknek, írásoknak, hogy számos korábbi mulasztást pótolni igyekezvén, túlzásokba esnek megállapításaikat illetően. Kissé gondolkodtam, nem esek-e én is ebbe a hibába, ha egy már régóta bennem lévő gondolatot nyilvánosan el is mondok. Ez pedig az lenne, hogy Géza visszahozta hozzánk személyében a reneszánsz embert. Azt, aki a tudomány sok területén volt művelt, a művészetekben járatos, sőt maga is alkotó, az életet igenlő és élvező, s mindezeket az embertársai javára és épülésére kamatoztató. Széles kört átfogó tudománya vitathatatlan, a kultúra, a művelődés több területének ismerete mellett az igencsak egzakt számítástudomány, programozás, adatbázis elmélet és gyakorlat ismeretei mellett operációs rendszerekkel, sőt bizonyos fokon a hardverek rejtelmeivel is közeli barátságban volt. A művészi alkotáshoz pedig életének utolsó szakaszában ért el, szakértő társak által elismert fotóművész lett. Képei igazi témáját többnyire a természetben találta meg, kevés számú pihenőnapján az ország vidékein feleségével vagy magányosan barangolva. Képei csodás színvilágot, s mindenekelőtt egy nagyon egyéni módon kifejezett harmóniát egyesítenek magukban.

Még egy utolsó mondatot feltétlenül kell mondanom. Betegségét is csendesen viselte. Méltósággal és hősiesen. Egyetlen panasz szava nem volt, a tömény mérget szervezetébe juttató kemoterápiás kezelések másnapján újra zörgött a kulcs könyvtári szobája ajtajában, s mintha fájdalom, szenvedés nem létezne, nagy tervektől az aprómunkáig folytatatta napi tevékenységét.

Mintha eszében jártak volna a most harmadszor idézendő Isteni Színjáték legutolsó sorai:

"Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot."

(Elhangzott Dr. Bakonyi Géza temetésén, 2007. április 21-én 13.30-kor a szegedi Belvárosi temetőben)"

Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/im_bg.html