Képaláírás: I világháborús emlékmű részlete.
Ismertető szöveg: A tatabányai hősi emlékmű, bizonyosan Ligeti Miklós alkotása.
Azt nem lehet tudni, hogy mivel vették rá, hogy elkészítse, mert ezen kívül nem vállalt ilyesmit.
Három okból: Katona családból származott, az apja történeteiből jól ismerte a háború mibenlétét. Később maga is megtapasztalhatta milyen az akkori hadviselés, ugyanis megbízták a Hősök Arcképcsarnoka című portrésorozat elkészítésével, mely a vezénylő tábornokok portréit mutatta be. Ehhez végig kellett járnia az összes harctereket, és ott volt alkalma tapasztalatokat gyűjteni. Nem szerette a háborút, soha nem is beszélt róla. A harmadik ok; ő volt az Emlékbizottság elnöke, s így nem tartotta úriemberhez méltónak, hogy saját szobra felállítását forszírozza.
Mindenesetre szerette a szobrot, mert elvitte az avatásra a gyerekeit, és elmesélte az emlékmű szimbolikáját.
Nem túl messze van innen a dicsőséget hirdető, Donáth Gyula féle, kitárt szárnyú turul madár. Egy hősi emlékműn, az elesettekre emlékezve, meg kell pihennie, ezt teszi itt, az emlékoszlop tetején.
A mellékalakok, valamelyik elesett katona gyermekei. Egy fiatal felnőtt, és két kicsi. Mert ez a szobor emléket állít az árván felnőtt gyerekeknek is, akik legalább annyira áldozatai és hősei a háborúnak, mint az elesett katonák.
(Forrás:https://www.kozterkep.hu/5981/i-vilaghaborus-emlekmu#)
|