Képaláírás: A fül dobüregének függőleges metszete. a a külső hangvezető vége, amelyet elzár a tölcséralakú dobhártya. A nyíl jelöli a hang irányát. A dobhártya mögött van a dobüreg, amelyben a három kis fülcsontocskának összefüggő sora látható; a kalapács nyele összenőtt a dobhártyával; b-nél van a kengyel talpa, a kettő közé esik az üllő.

Ismertető szöveg: "A legkülönfélébb hangok levegőrezgéseit rendes viszonyok között a dobhártya veszi át.
Ismeretes a fizikából, hogy különösen a tölcséres hártyák, ha még feszességük is változtatható, a hangoknak hosszú sorával tudnak együtt rezegni. A kifeszített hegedűhúrok például erre nem képesek; hiába rezeg körülöttük a levegő, nyugalomban maradnak, csak bizonyos nekik megfelelő hangokra válaszolnak, míg dobhártyánk bármiféle magasságú hanggal együtt rezgésbe jön.
A dobhártya rezgéseit átveszik a fülcsontocskák első sorban a már említett kalapács, amelynek nyele belenőtt a dobhártyába. A kalapács közli a rezgéseket az üllővel, ez pedig a kengyellel. (175. ábra.) A három fülcsontocskát apró szalagocskák kötik össze egymással és a környezettel; súlyuk bizonyos fokig reánehezedik a dobhártyára.
A kengyel talpa finom hártyával zárt nyílásba, az ovális ablakba illik bele. A kengyel talpának finom rezgéseit átveszi a vele összenőtt ablakhártya. Az ablakhártyán túl bonyolult csontos üreg, a csontos labirintus következik, amelyben a fül legfontosabb része fekszik. A már felsorolt részek: a fülkagyló, a hangvezető csatorna, a dobhártya, a dobüreg kis csontocskái, mind arra valók csupán, hogy a hangrezgéseket elvezessék a jól védett, rejtett helyre, ahol a hallóideg végkészüléke található. Sokszor a vezető részek durva sérülései mellett, ha a belső fül ép marad, a hallás kielégítő lehet."
(Forrás: http://mek.oszk.hu/14200/14254/pdf/14254_1.pdf)