Képaláírás: Kallós Ede.
Olajfestmény. (1889, Páris.)
Ismertető szöveg: Ferenczy Károly eleinte jogi tanulmányokat folytatott, majd gazdasági iskolába járt, végül unokanővére (későbbi felesége, a szintén festő Fialka Olga) biztatására kezdett képzőművészettel foglalkozni. 1885-ben a nápolyi akadémiára iratkozott be, 1886-ban Münchenbe ment, ahol megismerte Csók Istvánt és Hollósy Simont. Párizsban a Julian Akadémián két évet töltött, majd a szentendrei művészkolóniához csatlakozott, 1893-ban ismét Münchenben találjuk. Hollósyval és körével szorosabbá vált kapcsolata, így 1896-ban velük tartott Nagybányára. Itt a művésztelep egyik vezetője, nagy hatású tanára lett. Sikeres budapesti kiállítását követően 1906-ban a Mintarajziskola tanárává nevezték ki, ekkortól már csak a nyarakat töltötte Nagybányán. 1907-ben a MIÉNK alapítóinak egyike volt. (Forrás: kieselbach.hu)
Kallós Ede magyar szobrászművész. (Forrás: Wikipédia)
|