Képaláírás: A vízjegy

Ismertető szöveg: "A papiros feltalálása az emberiség kultúrtörténetének egyik korszakos eseménye. Irásanyagul használt elődjei, a papirusz és a pergamen a szellemi élet fellendülése folytán nem tudták többé a szükségletet fedezni, amaz helyhez kötöttsége, emez drágasága miatt. Az arabok hódításai folytán a 12. században csakhamar Európába is utat nyert a keleten már virágzó papírkészítés, mely abban állott, hogy rongypépet gyűjtöttek egy kádba, azt vízzel hígították és merítő formával, egy szegélyzet nélküli szitával merítették ki belőle a papirost.
Az olaszok a merítő forma alkatrészeihez - a függőleges és vízszintes drótokhoz - egy finom, ugyancsak drótból készült ábrát erősítettek kötőszálakkal vagy forrasztással, mely a papírosra lenyomódott s lenyomata a világosság felé tartva, áttetszőén jelent meg. Ez a vízjegy. Használatának kezdete a 13. századba esik. Az eddig talált legrégibb vízjegy 1284-ből valós a fabrianói gyárnak a jegye. A keleten készült papirosokon nem találunk vízjegyet, Európában azonban általánosan használják. Hogy mi indította az olaszokat a vízjegy használatának bevezetésére, arra feleletet ad nekünk Bartolus de Saxoferrato, 14. századi író, aki szerint a vízjegyekkel a gyárat akarták jelezni, ahol a papiros készült. A vízjegy tehát gyárjegy s olyan a rendeltetése, mint a porcellán- vagy ötvösjegyeknek. Minden gyárnak megvolt a jegye, melyet más gyár nem használhatott. Minthogy a törvény tilalma csak egy országra szólott, sokszor megtörtént, hogy új gyár vízjegyül egy már híres külföldi gyárnak a vízjegyét vette át.
A jegyet szabadon választották, legtöbbször minden értelmi vonatkozás nélkül, de a későbbi időben, midőn a gyár címereket, betűket használt vízjegyül, a vonatkozások szembeötlők lesznek."
(Forrás: Magyar Grafika, 1930. július-augusztus)