Képaláírás: Papyrusztekercs.

Ismertető szöveg: "Az ókornak három irástypusát ismerjük: a papyrusztekercseket, a pergamoni quaternákat és a diptychákat, vagy pugilláriákat.
A legrégibb a papyrusztekercs, mely az egyptomi kultúrának köszönheti elterjedését; innen jut el Görögországba, majd Itáliába, de használják már a mezopotámiai ősnépek is, sőt ismerték a japánok és a kínaiak, akiknek már a Kr. e. XVII. században fejlett papyrusziparuk volt. Elnevezését Babylon nevétől nyerte, ez tehát későbbi eredetű.
A "babyr" nevű kúszó gyökerű sásféle vízi növény adta a nyersanyagot azoknak a vékony lemezeknek készítéséhez, melyek szalagokká ragasztva és pálcikákra sodorva évszázadokon át szolgáltak írásra az ókor kulturnépeinek. Egy-egy tekercs átlag 20 papyruszlemez egymás mellé ragasztásával készült és a ragasztáshoz árpalisztkeményitöt használtak. A tekercsragasztással Rómában külön iparosok, a glutinatorok foglalkoztak, akiket eszerint könyvkötőink előfutárainak tekinthetünk. A kész tekercset egy tengelypálcikára (az u. n. surculus-ra) sodorták fel és hogy a tekercs a tengelypálcikáról le ne csússzék, a pálcika két végére egy-egy lapos korongocskát, vagy gombot erősítettek. Ennek a gombnak "bulla" volt a neve. A tekercsszalagot az egyik keskeny élénél fogva a tengelypálcikához erősítették, a másik élét pedig, hogy el ne rongyolódjék, pergamentszalaggal szegték be, gyakran úgy, hogy a szegésbe egy vékony pálcikát is ragasztottak. A tekercs hengerének alsó és felső lapját, vagyis a papyruszszalag hosszanti éleit (frondes) egymással párhuzamosra vágták, horzskővel simára csiszolták, feketére vagy más színűre befestették, elkorhadás ellen pedig cédrusolaj firnisszel bedörzsölték. A szöveg a tekercs magasságával párhuzamos hasábokba (columnákba) osztva futott végig a szalagon, a columna szélesség 4-5 ujjnyi volt, egy-egy sor tehát körülbelül 3-5 szóból állott. Nagyobb írásművek több tekercsből is állottak, úgy azonban, hogy egy-egy tekercs az irásmünek rendszerint egy önmagában befejezett részét tartalmazta. Az irásmü cimét keskeny pergamentszalagra irták (az u. n. titulus-ra), mely a tekercs felső védökorongjának pereméhez gallérszerüen volt hozzáragasztva. A tekercseket ötivelhatával egy henger- vagy hasábalaku börvederben (scrinia-ban) tartották, a scriniákat pedig több polcra osztott könyves-szekrénykékben, az u. n. armariumokbán őrizték. Az ókor leghíresebb könyvtára az alexandriai volt, mely a hagyományok szerint 100.000 kötetet, vagyis tekercset számlált. A tekercsalak meglehetősen hosszú életet élt és a mai könyvtipus kialakulása után is sürün fordult elő, majdnem a XVIII. századig. "
(Forrás: Magyar Grafika, 1920. április)