Képaláírás: Szepesi Imre

Ismertető szöveg: Szepesi Imre (Léva, 1811. április 9. - Budapest, 1875. január 9.) klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858). 1826-ban belépett a piarista rendbe. Privigyén töltötte a próbaévet és mint próbaéves kezdte meg tanári pályáját 1827-1828-ban. Tanulmányai befejezése után, 1833-tól öt évig Kisszebenben volt tanár, majd Budára helyezték át. 1842-től mint a Vécsey báró fiúk nevelője felváltva Bécsben és Sárközön tartózkodott. Sárközön mértékletességi egyleteket alapított a túlzásba vitt pálinkaivás visszaszorítására. Miután befejezte a Vécsey-fiúk nevelését, 1848-tól a pesti piarista főgimnázium tanára, 1861 és 1864 között igazgatója volt. 1865-ban egyetemi magántanár, 1870-ben pedig a klasszika-filológia rendes tanára lett a pesti egyetemen. Az ifjúság zenei oktatásával is foglalkozott, tanítványa volt többek között Bignio Lajos, a híres énekes. A tanári pályán és irodalmi munkásságával szerzett pénzen szülővárosának, Lévának iskolát építtetett. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én levelező tagjának választotta. Választmányi tagja volt a Szent István- és a Szent László Társulatnak 1870-ben a király aranyéremmel tüntette ki. Cikkei megjelentek a pesti főgimnázium Tudósítványában (1856. De utilitate linguae graecae, et modo quo in ea colenda progrediendum, 1859., 1860. A hangemelés, lejtés és hangmegnyujtásról a görög nyelvben, 1861. A régiek véleménye a föld és ég alakjáról Herodot szerint, térképpel, 1862. A nyilvános isteni tisztelet helye a régieknél, 1863., 1864. Socrates életrajza) a Tanodai Lapokban (1858. Az énekről és az éneklés mivolta- és fejlődéséről), a Magyar Tudományos Akadémia Értesítőjében (1870. A görög hangzók és kettős hangzók egykori kiejtéséről). Munkatársa volt az Egyetemes magyar encyclopaediának is. Számos tankönyvet (Elemi hellen nyelvtan, Elemi latin nyelvtan, Elemi énektan), felköszöntő- és emlékbeszédeket, latin nyelvű ódákat írt. Munkáiból kiemelhető Jelen viszonyaink az óclassicai irodalomhoz című tanulmánya (Bécs, 1868). (Forrás: Wikipédia)