Képaláírás: Ez már kifejlett példány. A háttér azért piros mert egy piros lócapadon volt. Vakuval.

Ismertető szöveg: A kabóca szó a legtöbb embernek azt a reszelős, néha szinte fülsiketítő hangot idézi, ami a mediterrán vagy a forró égövi országok erdeiben, parkjaiban, kertjeiben szól a lombkoronából. Ezt az énekeskabócák hallatják, ám e jókora méretű rovarok a kabócák (Auchenorrhyncha) rendjének csupán töredékét teszik ki. A kabócák óriási többsége sokkal kisebb, és ha adnak is hangot, azt az emberi fül nem hallja. Mi több, egy részüknek nincs is saját hangadó szerve, hanem azokat a növényi részeket rezegtetik, amelyeken ülnek – így üzengetnek egymásnak. Ezek közé tartoznak a lepkekabócák, a Flatidae család tagjai is.
A lepkekabócákra eleinte az hívja fel a figyelmet, hogy nyár elején a fák és cserjék ágain apró, lomha mozgású rovarlárvák szívogatnak, melyeket viaszos váladék borít, a testük végén hosszú szálak formájában. Idővel a viaszból az ágak felületére is egyre több jut, így ott fehér csomók képződnek. A lárvák a növény magas cukortartalmú nedvét fogyasztják, a felesleges cukrot édes cseppekben ürítik ki; ez a mézharmat, mely ragacsos bevonattal is befedi a hajtásokat. Ezen megtelepedhet a korompenész. Az amerikai jövevényt válogatósnak egyáltalán nem nevezhetjük. Több száz növényfajon figyelték meg már a táplálkozását, ezek többnyire termesztett fásszárúak (díszfák, díszcserjék, gyümölcsfák), és sok közöttük az inváziós fafaj.(Forrás: https://mttmuzeum.blog.hu/2018/07/31/lepke_nem_kaboca)