Ismertető szöveg: 1977. FESTMÉNYEK (XV.) - VIRÁGCSENDÉLETEK
Magyar festők alkotásai.
20-as ívekben nyomva.
Mélyny. 12 1/4 F. fog.
Névérték: 40 f
Á 1977. márc. 18.-1978. dec. 31.
PM 370 000 fog. 4 529
3183 3192 40 f Munkácsy Mihály (1844-1900): Virágcsendélet 20,- 10,-
(Forrás: Magyar Posta- és Illetékbélyeg Katalógus)

Munkácsy Mihály magyar festőművész. Eredeti neve Leibl Mihály. A magyar nemzeti művészet legjelentősebb realista mestere. Elmagyarosodott bajor tisztviselőcsaládból származott. Szülei korai halála miatt anyai nagybátyja nevelte. Békéscsabán asztalosmesterséget tanult, majd Aradon volt asztaloslegény. 1861-62-ben felhagyott a szakmájával és Szamossy Elek (1826-1888) portréfestő mellett lett segéd. 1863-ban Pestre kerülve Ligeti Antal (1823-1890) és Than Mór támogatta művészi törekvéseit. E korszakának legjelentősebb képe a Búsuló betyár. 1865-ben a Képzőművészeti Társulat ösztöndíjával Bécsben az akadémia előkészítő osztályában, majd a müncheni akadémián tanult. Itt Wagner Sándor (1838-1919) és Wilhelm von Kaulbach (1805-1874) óráit látogatta. Árvíz című képével sikerült kivívnia W. von Kaulbach elismerését. 1867-ben állami ösztöndíjjal kijutott a párizsi világkiállításra, ahol - többek között - Gustave Courbet műveivel is találkozott. 1868-ban Düsseldorfban Ludwig Knaus (1829-1910) tanítványaként főként a fényképek alkalmazásának technikáját sajátította el. Első jelentős műve az Ásító inas is Düsseldorfban született. 1870-ben festette előbb az Éjjeli csavargók, majd a Siralomház című képének első változatát, amelyek világsikert arattak. Ezeket követte a Tépéscsinálók című képe. 1871-ben Párizsba költözött. Itt realista képeit a francia kritika erősen támadta. Pályájának alakulására nagy befolyással volt De Marches báró özvegyével 1873-ban kötött házassága. Háza a párizsi társasági élet egyik központja lett. Ekkor készültek virágcsendéletei és tájképet. Arcképeit a műfaj korabeli remekei között tartják számon. Az 1870-es években festette - sok más munkája mellett - a Kukoricás, a Műteremben, a Rőzsehordó nő, a Köpülő asszony című képeit. Nagyméretű, vallásos tárgyú és az ún. szalonképeivel nagy népszerűséget és vagyont szerzett. Az 1880-as években készült nagyméretű kompozíciói, mint pl. Krisztus Pilátus előtt, vagy a Golgota meg sem közelítette fő műveinek realizmusát. Stílusérzéke ekkoriban elsősorban kisméretű csendéletein, tájképein és portréin érvényesült. Alkotókészsége két nagy méretű vállalkozásában lobbant még fel, az egyik 1893-ban készült a magyar kormány megbízásából a Honfoglalás, mely az Országházban és a sokalakos Ecce Homo; mely a debreceni Déry Múzeumban kapott helyet. Életének utolsó éveit a halálát is okozó súlyos betegsége mérgezte. Utolsó három évét szanatóriumban és elmegyógyintézetben töltötte. A festészet minden ágában nagyszerűt és maradandót alkotott. Stílusát romantikus realizmusnak nevezi a magyar művészettörténet írás. (Larousse 1992.2k.987 0.,Műv.L.1967.3k.401 o., MNL.13k.363 o.) (Forrás: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye (Február) http://mek.oszk.hu/10200/10292/)