Normál kép: 709_812_pix_Oldal_17_Kep_0002.jpg   Méret: 770x533 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: 709_812_pix_Oldal_17_Kep_0002_nagykep.jpg   Méret: 1619x1120 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: A rimaszombati protestáns főgimnázium új épülete. - Jelfy Gyula fényképei.

Ismertető szöveg: Október 11-én avatták fel nagy ünnepélyességgel a rimaszombati egyesült protestáns főgimnázium új épületét. Ez az intézet a maga nemében egyedül áll az országban, mint a két protestáns felekezet, a református és ág. hitv. evangélikus által közösen fentartott iskola. Még az abszolutizmus szomorú napjaiban, 18515-ban alapították a régi Kishont vármegye mindkét protestáns felekezeten lévő vezérférfiai; a nehéz viszonyok nyomása s az akkori kormányzat roszindulata ellenére szépen föllendült s a kiegyezés után rövid idő alatt egyike lett a felvidék legvirágzóbb középiskoláinak. 1875-ben épületét második emelettel egészítették ki, 1884-ben pedig az addig hat osztályú főgimnáziumot nyolcz osztályúvá fejlesztették, úgy hogy a következő évben már megtarthatták az első érettségi vizsgálatot.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1904. október 23.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page