Képaláírás: B. Eötvös József.

Ismertető szöveg: "Az évek haladtával Eötvös mind közelebb jutott a művészi tárgyilagossághoz. Míg a Karthauzi csaknem egészen lyrai mű, telítve egy mély érzésű, önmagával küzködő ifjú iró alanyiságával s a Falu jegyzője-ben is lépten-nyomon előtérbe nyomul maga az iró, gyakran szinte elfödve szemünk elől alakjait: harmadik regénye, a Magyarország 1514-ben, bár nem nékülözi az irányzatosságot, már meglepően tárgyilagos. Az iró legfeljebb ha egy-egy reflexióval lép a cselekvény s az olvasó közé, alakjai helyett már nem ő beszél. Ennek a fejlődésen kívül magyarázata az is, hogy e mű történeti regény; eseményeihez, a múltnak benne rajzolt viszonyaihoz az írót nem fűzi oly élénk személyes érdek's e mellett a történeti anyaggal való bánás nehézségei, a múlt képzeleti rekonstruálása is erősebb önfegyelmezésre szorították." (Forrás: Vasárnapi Ujság 51. évf. 13. sz. (1904. márczius 27.)

Ezután már nem tudott maradandót alkotni: ő mindig a birodalmi kormánnyal való kiegyezést pártolta, az események azonban egyre inkább forradalmi színt kezdtek ölteni. A szeptember 28-ai véres események (Lamberg grófnak a Lánchídon történt meglincselése) után Bécsbe utazott családjához, majd továbbment Münchenbe, ahol folytatta történelmi és bölcseleti tanulmányait, és kizárólag az irodalomnak élt. 1853-ban tért haza, s budai villájába vonult vissza. Még ez évben kiadta német nyelven azt a munkáját, amely Ausztria nagyhatalmi szerepének valódi biztosítékait tárgyalja. E könyvét sokan félreértették: azzal vádolták, hogy az ország ősi jogait akarja feláldozni, hogy Ausztriának engedményeket tegyen. 1855-től szinte csak az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak élt, amelyet a forradalom után ő szervezett újjá. (Forrás:wikipedia)