Képaláírás: A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épülete.
Ismertető szöveg: A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia (latinos nevén: Ludoviceum), röviden csak Ludovika vagy Ludovika Akadémia a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézménye volt az 1945 előtti Magyarországon. Az intézmény 1836-ban elkészült monumentális főépülete Budapest VIII. kerületében, a Ludovika téren áll, Pollack Mihály tervei alapján épült klasszicista stílusban.
A Ludovika rendeltetése az volt, hogy a hadköteles kort még el nem ért (14-17 éves) önkéntesen jelentkező ifjakat tényleges állományú tisztekké képezze ki, illetve a ténylegesen szolgáló honvédtiszteknek teremtett lehetőséget a hadtudományok terén felsőfokú tanulmányok végzésére. E kétféle rendeltetésnek megfelelően a Ludovikában kétféle oktatás zajlott: a tisztképzés és a felsőfokú képzés. Az akadémiai címet és annak megfelelő szintű oktatást 1897-ben vezették be báró Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején.
József nádor 1831-ben tette le az épület alapkövét. A kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy létrejöttét megakadályozza, az összegyűlt összeget más célokra fordította. Az 1832-36. országgyűlés nem engedte meg, hogy a tanítás nyelve a magyar legyen ugyanez ismétlődött a forradalom utáni időkben. Szervezetét az 1872. XVI. törvénycikk szabályozta, és mint magyar királyi honvédségi Ludovika-Akadémia 1872. november 21-én nyílt meg. Híres magyar katonatisztek tanítottak a Hadiakadémián, úgymint Werth Henrik, aki 1926-tól parancsnoka is volt.
(Forrás: Wikipédia)
|