Normál kép: 801_889_pix_Page_34_Kep_0001.jpg   Méret: 723x985 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Ormody Vilmos. - Koller utódai fényképe után.

Ismertető szöveg: Ormody Vilmos 1838-ban született Miskolczon. Mint alig húsz éves ifjú lépett az 1857-ben keletkezett első magyar biztosító társaság kötelékébe. Korán fölismerték tehetségét s aránylag igen fiatalon lett a károsztály főnöke a központban, de azért sok idő telt bele, mig fáradozásai a megérdemlett jutalmat elnyerték. Ormody 1881-ben igazgató, alig tiz esztendővel ezelőtt pedig az igazgatótanács tagja lett. Most mint vezérigazgató-helyettes tényleges vezetője az Első Magyar Általános Biztosító Társaság összes ügyeinek. E mellett igazgatósági tagja a "Pannonia" magyar viszontbiztosító intézetnek, s alapítója és ez idő szerint elnöke a "Nemzeti baleset ellen biztosító társaság"-nak, stb. Fölemlítésre méltó az is, hogy ő vezette az első magyar vasúti kölcsön megszerzésének műveletét, mely a magyar biztosító társaság útján létesült s a melynek érdekében Ormody Vilmos személyesen érintkezett az ország nevezetesebb takarékpénztáraival.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. deczember 19.)



Ormody Vilmos (Miskolc, 1838. dec. 8. - Bp., 1932. dec. 7.): közgazdasági író. 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társ. alkalmazásába lépett, melynek 1881-ben ig.-ja, 1898-ban pedig vezérig.-ja lett. Nevéhez fűződik a Nemzeti Balesetbiztosító Társaság, az Erzsébet Szanatórium és a Budapesti Poliklinika Egyesület alapítása. 1906-tól tagja volt a főrendiháznak. Elhunyt felesége emlékére az MTA-n irodalmi alapítványt tett. A m. biztosításügy egyik szakképviselője volt. A biztosítási technika és jog körét felölelő tanulmányai és cikkei a hazai és külföldi biztosítási szaklapokban jelentek meg. - M. Emlékirat a biztosítási reform tárgyában (Bp., 1900).
(Forrás: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11371/11487.htm)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page