Képaláírás: Képek a csallóközi árvizről. - Diósy Ede amateur fényképei után.
Elöntött házak Nagy-Lélben (Elől a komáromi halászok csónakokkal)
Ismertető szöveg: Különösen nagy küzdelmei voltak a Duna kitöréseivel a Csallóköznek, melyet mint lapályos szigetek összességét minden oldalról fenyegetett a pusztulás. Mert vannak ugyan erős védő gátjai, de azok is több helyütt gyöngéknek mutatkoztak a hallatlan erejű víz támadásai ellen pedig majd egy hétig éjjel-nappal dolgoztak a gyanúsabb részletek erősítésén. Legaggodalmasabb volt a helyzet a csicsói határban mert ha ott átszakad a gát: a Csallóköz nagy része mindenestől víz alá kerül. Ez azonban szerencsére nem történt meg. De elég nagy kárt okozott a nagy-léli gátszakadás is, mely miatt vagy 12 ezer hold föld került víz alá. Jóval nagyobb csapás sújtotta a Vágduna mellékét, a hol 70-75 ezer holdra teszik az elöntött területek összes nagyságát a learatott és lábon állott életneműekben, ültetvényekben, legelők- és rétekben történt károkat még meg sem győzték becsülni. E pusztulások helyeiről néhány fényképi fölvételt mutatunk be ez alkalommal, melyek némi fogalmat nyújtanak a szemlélőnek arról a veszedelemről, mely a különben áldott földű kis Alföldet és annak szorgalmas, hazafias lakosságát több helyt csaknem teljesen tönkre tette, koldusbotra juttatta. Az illető megyék fejei mindent elkövetnek a szomorú helyzet enyhítésére de maga az emberbaráti érzelmektől áthatott társadalom is tettre buzdult s összegyűjt minden fillért, minden falat kenyeret, a melylyel a szerencsétlenek nyomorán legalább csak némileg is könnyíthet.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. augusztus 29.)
|