Normál kép: 377_480_pix_Oldal_15_Kep_0001.jpg   Méret: 746x994 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Csulalongkorn sziámi király

Ismertető szöveg: Szomdecs Pra Paramindr Maha Csulalongkorn vagy röviden Csulalongkorn sziámi király, a laoszok, malájok, kariengek uralkodója, jelenleg 44 éves férfiú s ötödik uralkodó abból a királyi családból, melyet 1782-ben Prajah Fahk-Sin tábornok alapított.
hosszas ideig egy angol nevelőnőt tartott mellette. Csulalongkorn 15 éves volt, mikor atyja trónját elfoglalta már akkor meg is koronázták, de az uralkodást tényleg csak 1873-ban, nagykorusítása után kezdte meg s azóta egymás után léptette életbe a fontos újításokat. így pl. eltörülte azt a régi szokást, hogy az alattvalók csak földre borulva beszélhettek vele megszüntette a rabszolgaságot, mely pedig Ázsia déli részein, mondhatni általános, még az európai gyarmatokban is külön törvényszékeket létesített, meghonosította a vasútat s országát beiktatta a világposta-szövetkezetbe. Nevezetes tette az is, hogy ő az első önálló keletázsiai uralkodó, ki országából útra kelt, hogy idegen országokban tanulmányokat tegyen.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. június 20.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page