Képaláírás: A lengyel alkotmány kihírdetése 1791. május 3-án
Matejko festménye

Ismertető szöveg: A másik történeti kép "A lengyel alkotmány kihirdetése 1791. május 3-án." Az ebben ábrázolt esemény egy zűrzavaros és romlott korban történt. Ez ideig a lengyelek az oroszok kényszeruralma alatt nyögtek, s Katalin czárnőnek talán nem volt alázatosabb szolgája, mint Poniatovski Szaniszló lengyel király. Lehet, hogy e vakbuzgó hűség nem volt meggyőződése, hanem inkább a nagyobb hatalom előtt való kénytelen meghajolás. A király azonban a lengyelek előtt sem állt valami nagy tiszteletben, mert épen az orosz-osztrák-török háborúk idejében Poroszország beavatkozása nőttön-nőtt, s egész Lengyelországban csak egyetlen egy tekintély volt, a kit szerettek és úton-útfélen dicsértek, II. Frigyes Vilmos porosz király, a ki Oroszországgal együtt a lengyel respublika önállóságát, valamint a nemzet újjászületését biztosítani képes lett volna, s ő iránta hajlandók lettek volna bizonyos engedményekre. Természetes, hogy II. Frigyes Vilmos király azt a népszerűséget és tekintélyt kereste is és jó példa volt előtte az orosz, mely pénzzel mindent el tudott érni. A porosz király is a csengő aranyhoz nyúlt, s 1788 október havában Buchholz követnek e czélra egyelőre 100,000 aranyat adott át, a mi meg is tette a kellő hatást. Pétervártt e miatt természetesen nagy volt a fölháborodás de a boszúságot eltitkolták s várakozó állást foglaltak el. Sőt Katalin czárnő Poroszországra való tekintettel Lengyelországból visszavonta csapatait, Varsóban megsértett követét visszahívta a nélkül, hogy elégtételt kért volna saját érdekében akkor tartotta legtanácsosabbnak a mély hallgatást, mikor Lengyeles Poroszország között létrejött a véd- és dacz-szövetség. Ezzel Lengyelország elérte fővágyát: függetlenségét és önállóságát. Az önálló lengyel királyságot rögtön proklamálták, az országgyűlés tagjai és a nemesség a tanácsterembe vonultak, hol Malachovski marsall 1791 május 3-án felolvasta az alkotmány tervezetét s felszólította a királyt, hogy arra rögtön esküdjék meg. Az alkotmány és szabadság ellenségei nem voltak képesek ezt az alkalmat megakadályozni, mert részben szóhoz sem juthattak, részben pedig a komolyabb elemek által lehurrogattattak. Szaniszló Ágost király lárma és zavar közben tette le az esküt, s vele együtt a követek és senatorok jelen levő kétharmad része is. Azután a gyülekezet nagy része a királylyal együtt a székesegyházba vonult, hogy felszentelt helyen újból megesküdj ének az új evangéliumra, mig az elégedetlenek visszamaradtak a palotában, és egy tiltakozást irtak alá. Ennek az elégedetlenségnek és tiltakozásnak belső okai voltak, Szaniszló Ágost királynak nem lévén utóda, vele kihalt a Poniatovski-dinasztia. Az alkotmány szerint örököséül Frigyes Ágost szász választó-fejedelmet jelölték ki és kimondották, hogy a király-választás régi hagyományáról lemondanak és az öröklési jogot veszik fel az alkotmányba. Minthogy azonban Frigyes Ágostnak fia nem volt, leányát szemelték ki a trón örökösévé, de úgy, hogy egy lengyel főnemeshez tartozik férjhez menni, hogy az örökösödés utján mindig lengyel ember üljön a királyi trónon. A személyiség kijelölésénél tört ki a viszály. A lengyel nők minden erejöket latba vetették, mert mindenki azt akarta, hogy az ő családja kerüljön Lengyelország trónjára. De a tiltakozás aláírása csak írott malaszt volt, mint minden esetben, mikor egy elenyésző kisebbség akar győzedelmeskedni a nagy többségben. íme, ez a tárgya és tartalma e második mesteri képnek. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. november 19.)