Képaláírás: 1848/49-es honvédek a budai honvéd-szobor leleplezésénél
Debreczeniek. Budapestiek.
Győriek és Szegediek. Hajdunánásiak.
A "Vasárnapi Ujság" rajzolójának pillanatnyi fényképfölvételei
Ismertető szöveg: A különféle régi egyenruhás honvédek közt látható volt 1848/9-ki egyenruhában egy régi Károlyi-huszártiszt, a ki teljesen hasonlított egy mostani közös hadseregbeli huszártiszthez, azzal a különbséggel, hogy kardbojtja arany és vörös zsinór volt s a tábori öve nemzeti szinű. Volt közöttük egy Lehel-huszár kék egyenruhában, egy Hunyadi-huszár kék gatyában, dolmányban és ostorral.
A debreczeni, szegedi és győri öreg honvédek egyenruhában vonultak fel, valamint a honvédmenedékház tagjai is, a kik közül mind eljöttek azok, a kik Budavára diadalmas ostromában részt vettek. A debreczeniek történeti nevezetességű zászló alatt jöttek. Ez a régi 67-dik zászlóalj lobogója, mely az ostromnál is szerepelt. A zászlót akkor is ugyanaz a Boros József zászlótartó vitte, a ki most tartotta a kezében.
A győriek zászlója szintén 48-as emlék. Világosnál egy honvédszázados levágta a rudjáról és teste körül csavarva, megmentette. A zászló Győrbe került, hol egy régi Rákóczi-zászló rudjára feszítették. A lobogó át meg át van lyuggatva golyótól s a szélei foszlányosan csüggnek alá.
A honvédek közt volt a hajdúnánásiak csoportjában Nyakó uram, a ki 48-ban Klapkának volt a trombitása. Magával hozta a régi trombitát is, melyet a világért ki nem adna a kezéből, de azt mondta, hogy a debreczeni múzeumnak testálja. A szegediek közt feltűnt a dobos, a ki a 3-ik vörössipkás zászlóalj dobosa volt s szintén részt vett Buda ostromában. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. május 28.)
A Honvéd-szobor az 1849-ben Budavárat elfoglaló szabadságharcosok tiszteletére állították.
A szobor a Várnegyed központi részén található a Dísz téren. A Dísz tér főként egy- és kétemeletes régi lakóházak által határolt, észak-déli irányban elnyújtott terület Budapest I. kerületében.
A talpazat anyaga mészkő magassága 5,3 m, a szobor anyaga bronz magassága 4,2 m. A szobor egy a vár bevételekor megsérült honvédtisztet ábrázol, jobbján kard bal kezében pedig a magasra kitartott nemzeti lobogó. Fölötte Géniusz alakjának szobra emelkedik amint az érdem koszorúját készül a sebesült tiszt homlokára helyezni. A talpazatának négy sarkán egy-egy vasgolyó található.
(Forrás: Wikipédia)
A homlok-oldalon: Itt nyugosznak az 1849 május 21-én Budavára bevételénél elesett vitéz honvédek porai. Áldás emlékükre!
A hátsó oldalon: Az 1848/9-ki honvédek emléke éljen örökké!
A jobb oldalon: A honért és függetlenségért vérzettek el.
Végre a negyedik oldalon: Felállította a budai honvédegylet által kiküldött bizottság 1877 május 21-én.
(Forrás: 1877. június 3.)
|