Képaláírás: Reviczky Gyula síremléke a Kerepesi-uti temetőben

Ismertető szöveg: E hó 21-én avatták föl az emléket, melyet a szabadságharcz szobrának pályázatán is feltűnt fiatal művészünk, Köllő Miklós készített. A szobor, melynek képét ezúttal bemutatjuk, nemes izlésü, hangulatos mű, mely konczepcziójával ép úgy föltűnik, mint gondos kivitelével. Fehér sóskúti köböl készült, s a művész keze e faragásra kissé durva anyagból is oly könnyed, sima és kifejező müvet hozott létre, mely becsületére válik tehetségének. A sirt szarkofág födi, melyhez pár lépcső vezet. A szarkofágon sugár női alak ül könnyed, szinte lebegő helyzetben, szomorkodó arczkifejezéssel, ideálisan szép fejét busán meghajtva balkezében csinosan formált aranyhúrú lantot tart szivéhez szorítva, leeresztett jobbjából pedig pálmaág omlik a kőravatalon alá. A ravatal mögött, a géniusznak képezve hátteret, magas, stylszerü falazat emelkedik, melynek homlokán a nap fényében az elhunyt költő "Magány" czimű verskötetének mottója, ez az aranybetűs sor ragyog: "A világ csak hangulat."
A szarkofágon kereszt van s alatta e szavak: "Közadakozásból emelte a Petőfi-társaság. " A szarkofág előtt lévő lépcsőket kis vasrács fogja be, s e mögött a szűk tért alacsony örökzöld bokrok és virágok díszítik.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1891. junius 28.)

Reviczky Gyula (Vitkóc, 1855. április 9. - Budapest, 1889. július 11.) magyar költő, író.
A főnemes Reviczky család sarjaként, házasságon és örökségen kívüli gyermekként született.
Tanulmányait Léván kezdte, majd Pozsonyban végezte el a főgimnáziumot. Itt ismerkedett meg szerelmével, Lajkával, a kékruhás lánnyal, hozzá írta első szerelmi ciklusát.
Édesapja halála után kiderült, hogy neve nincs törvényesítve, örökségét apja elpazarolta, nemesi származása valótlan.
Azért, hogy meg tudjon élni, tanítónak szegődött úri családokhoz, később Budapesten újságírói állást kapott. Fordítással is foglalkozott, például Baudelaire-t először ő fordította magyarra, de fordította még Kleist, Nikolaus Lenau és Franz Grillparzer műveit is. A nagy színésznővel, Jászai Marival szerelmi viszonya volt. Tagja volt a Petőfi Társaságnak. Hosszas betegeskedés után, tüdőbajban halt meg 1889. július 11-én Budapesten.
A magyar szimbolizmus, a modern irodalom korai előfutára volt, jelentőségét halála után ismerték fel. Felfogásában a pozitivista determinizmus, a kereszténység és Schopenhauer eszméi ötvöződtek. A világ nyomora megváltoztathatatlan, egyetlen lehetőség a részvét, a megbocsátás és a belátó humor. Ebben az értelemben tekinti "humoristának" a legnagyobb emberbarátokat és művészeket: Jézust, Goethét, Buddhát, Arany Jánost, Lev Nyikolajevics Tolsztojt és másokat. (Forrás: Wikipédia)