Képaláírás: A londoni bakkarat-pör
Az angol trónörökös a bíróság előtt.

Ismertető szöveg: Régóta tárgyaltak oly nagy feltűnést keltő botránypört, mint a minő a napokban Sir Gordon Cumming Vilmos alezredes pöre volt, ki a londoni előkelő társaságnak több tagját vádolta be rágalmazás czímén. Az állítólagos rágalom tárgya az volt, hogy az alezredes bakkaratot játszott s ez alkalommal csalt, a mint hogy maga e tény világossá is lett a tárgyalás folyamán. De nem ezen egy pár angol előkelő egyén hírneve tette a port oly világraszólóvá, hanem az, hogy a tiltott kártyázásban Albert herczeg, az angol trónörökös is részt vett, söt hogy a díszes társaság az ő kedvéért gyűlt össze s azért ült a játékasztalhoz, hogy neki kedvét keresse. Maga a csaló is bizalmasabb barátai közé tartozott.
A rendkívül érdekes botránypör vázlata a következő: Sir Gordon Cumming Vilmos alezredes, rágalmazás miatt pert indított Stanley Wilson Artúr és neje, Lycett Green és neje s végül Berkeley Levett ellen, s mindegyiktől 5000 font sterling kárpótlást követel. Vádja szerint a múlt év szeptember havában ezek az urak s velük a walesi herczeg, Wilson villájában bakkarat-játékot játszottak. A walesi herczeg adta a bankot s Cumming alezredes minduntalan nyert. A játékosok, s köztük a Wilson-család tagjai, azonban észrevették, hogy gyanúsan játszik s figyelemmel kisérve mozdulatait, látták, hogy ha nyert, egy ügyes kézmozdulattal egy csomó aranynyal (vagy tantuszszal) megtoldta a tételét, ha pedig vesztett, elcsempészett belőle jókora összeget. Bebizonyosodván felőle ez az ügyes, de épen nem tisztességes eljárás, játszótársai kérdőre vonták s a következő nyilatkozatot vették tőle : "Tekintettel az alább megnevezett urak ígéretére, hogy a bakkarat-játékban tanúsított magamviselete felől nem fognak senki előtt nyilatkozni, a magam részéről ünnepies kötelezettséget vállalok, hogy életemben többé sohasem veszek kártyát a kezembe." Cumming most azt állítja, hogy ezt a nyilatkozatot kierőszakolták tőle s az általa bevádoltak, a tett igéret ellenére, elmondták sokaknak a dolgot s így az ő becsületét tönkretették.
A walesi herczeg két tárgyaláson jelent meg s a második napon el is mondta tanúvallomását. Az angol törvényszék méltóságát és nagy tekintélyét jellemzi, hogy a trónörökössel sem tettek kivételt, épen úgy le kellett tennie az esküt, mint más közönséges halandónak s a tanuk padján kellett helyet foglalnia. Egyedüli előzékenység csak annyiban mutatkozott a hatalmas úrral szemben, hogy az ügyész oly módon tette fel a kérdéseket, hogy a walesi herczegnek legtöbbnyire csak "igen"-nel vagy "nem"-mel kellett felelnie. De még igy is kisült, hogy a walesi herczeg a játéknál bankár szerepet játszott, mely eljárásáért, mint a mely a trónörökösi méltósággal nehezen is egyeztethető össze, az angol ellenzéki lapok igen élesen megtámadták. Még nagyobb megaláztatást is szenvedett a herczeg. Elhallgattatása végén az esküdtek egyike, (mert Angliában az ily pereket is esküdtek előtt tárgyalják), hiúságból vagy naivságból, két kérdést intézett hozzá, s a hatalmas úr kénytelen volt rá válaszolni s csak azután térhetett vissza ülőhelyére.
Első képünk egyik olyan tárgyalási napról van véve, melyen a walesi herczeg is megjelent, hogy, mint tanú, vallomást tegyen az esküdtek előtt.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1891. junius 28.)