Normál kép: szinhaz_0213_2.jpg   Méret: 542x745 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Halmi Ferenc

Ismertető szöveg: Halmi Ferenc színész. 1865-ben mint árva gyerek, Szilágyi Béla aradi társulatához szerződött. Velük játszott 1867-ig Gyulán, Marosvásárhelyen. 1868-ban Kocsisovszky Jusztin győri, 1869-ben Aradi Gerő szegedi és várszínházi társulatának volt tagja. 1873-ban szerződtette a Nemzeti Színház. Míg vidéken főleg énekes szerepekben játszott, addig a nemzet első színházában Szerdahelyi Kálmán szerepkörét örökölte. Szerepeiben a lágyabb és sötétebb színeknek, az eleganciának és természetességnek egyaránt helye volt. Játékában a finom könnyedség fanyar humorral párosult. Beszéde tiszta és érthető, mozdulatai élénkek, de természetesek voltak. Nem nagy terjedelmű hangjával varázslatosan tudott bánni, lírai és drámai volt egyszerre, a legszélsőségesebb érzéseket és indulatokat is árnyaltan tudta megszólaltatni. Felesége: Mindszenty Kornélia, leánya Halmi Margit volt. (Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page