Normál kép: szinhaz_0195.jpg   Méret: 770x1292 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: szinhaz_0195_nagykep.jpg   Méret: 1188x1993 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Réthy Mihály mint Borbócs

Ismertető szöveg: Réthy Mihály színész. Eleinte katonának, majd papnak készült, végül Debrecenben 1834-ben színésznek állt. Volt jegyszedő, világosító, játszott kisebb-nagyobb szerepeket; 1835-36-ban Arany Jánossal együtt lépett fel. Játszott Kassán (1837) és Miskolcon (1838) is. Ekkor még mint Szikszay Mihály szerepelt. 1840-ben a Pesti Magyar Színházban jelentkezett kardalosnak és ügyelőnek. Mint ilyen 1843-ig működött, míg egy véletlen folytán fel nem tűnt Nagy Ignác Tisztújításában Aranyos Mihály szerepében. Ezután sok tősgyökeres paraszt-szerepet vitt színpadra. Tóth Ede az ő alakjára írta A falu rossza híres Gonosz Pistáját. 1859 őszén összekülönbözött a színház vezetésével, s egy évre távoznia kellett. 1860-tól haláláig a Nemzeti Színház tagja maradt. (Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon)



Borbócs Tóth Kálmán Nők az alkotmányban című vígjátékának egyik szerepe.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page