Ismertető szöveg: 1942. KIRÁLYOK
Mélyny. X-Vj. 12 1/2 : 12 F. fog.
T : Konecsni György
F 1942 dec 21 -1943 jun 30
P 250 000 fog
737 704 30(+30)f Nagy Lajos (1326-1382) 100.- 150.-
(Forrás: Magyar Posta- és Illetékbélyeg Katalógus)

I. Nagy Lajos magyar és lengyel király 1342-től 1382-ig, Lengyelországban 1370-1382-ig. Károly Róbert magyar király (lásd VII. 16.) és negyedik felesége Piast-Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő harmadik fia. Az Anjou-dinasztia magyar ágának a tagja. Apja halála után került a trónra, Székesfehérváron koronázták meg 1342. július 21-én. Jó külkapcsolatokkal rendelkező, virágzó gazdaságú országot, erős királyi hatalmai örökölt. Uralkodása kezdetétől hódító külpolitikiat folytatott. 1345-ben cseh és lengyel szövetségben, hadjáratot vezetett Litvánia ellen. 1345-ben meghódoltatta Horvátországot, de Zára mellett vereséget szenvedett. Fő törekvése és ürügye az volt, hogy megbosszulja a Napolyban meggyilkolt öccse, András herceg halálát, ezért 1348-ban bosszúhadjáratot vezetett Nápoly ellen. 1350-51-ben sikertelen kísérletet tett a nápolyi korona megszerzésére, de kénytelen volt dél-itáliai terveit feladni. 1354-55-ben Szerbia, 1356-ban Velence ellen vezetett hadjáratot, és a zárai békében 1358-ban szigeteivel együtt visszaszerezte egész Dalmáciát. Szerbia ellen számos háborút viselt, míg Lázár kenéz (lásd VI.28.) elismerte hűbérurának. Bosznia nyugati részét 1357-ben közvetlen magyar uralom alá helyezte. A bosnyák bán is vazallusának számított. A Havasalföld fejedelme ellen is többször kellett fellépnie ahhoz, hogy a magyar koronához kösse. Keleten eleinte a tatárok ellen hadakozott, és egy győzelme utan vazallusallarnot létesített Moldvában, de fennhatóságát nem sikerült megszilárdítania. Szoros kapcsolatot tartott fenn nagybátyjával, III. Kázmér lengyel királlyal (ur. 1333-1370), és többször részt vett a litvánok és a tatárok elleni harcokban. Az 1370. november 5-én elhunyt III. Kázmért követte a lengyel trónon. Új királyságát előbb lengyel anyja, majd László opulai herceg útján kormányozta. Halicsot "oroszországi vajdaság" néven magyar fennhatóság alá vonta 1372-ben. 1377-ben győzelmet aratott a litvánok felett. 1378-81 között ismét Velence ellen harcolt, majd 1381-ben a Velencével kötött békében biztosította a magyar fennhatóságot a dalmát városok fölött. Uralkodását végigkísérte a trónöröklés problémája. Második feleségétől, Erzsébet boszniai hercegnőtől három leánya, Katalin, Mária és Hedvig született. Ezért 1374-ben biztosította a lengyel rendek szabadságát, a lengyelek pedig elismerték a leányági örökösödést. A kor keresztény lovageszményét követte, és kötelességének tekintette a római hit fegyveres terjesztését. Ezért 1365-75 között hittérítéssel egybekötött hadjáratokat vezetett a Balkán-félszigetre. A pápák Egyházi Államának belső harcaihoz többször katonai segítséget nyújtott. így 1357-59 között is a pápa támogatására sereget küldött Itáliába. Csaknem évente viselt háborút, és a legtöbbet maga vezette, életét is gyakran kockára téve. Megtartotta apja államának belső szilárdságát, nehézségekkel csak a nápolyi hadjáratok kudarcai után kellett szembenéznie, ekkor, 1351-ben - kivételesen - országgyűlést tartott, amely megerősítette az Aranybullát, biztosította a nemesi birtok öröklési rendjét, bevezette a kilencedet, kimondta az ország valamennyi nemesének azonos jogait és szabadságát. Uralkodása idején terjedtek el Magyarországon a lovagi szokások. Magyarországot gazdaságilag erős, európai jelentőségű hatalommá tette. Támogatta a városok és a kereskedelem fejlődését, jelentős kormányzati reformokat hajtott végre. 1367-ben megalapította a pécsi egyetemet. Uralkodása végén ágyhoz kötötte lepraszerű betegsége, s akkoriban hajlamossá vált a vallásos elmélkedésre. Székesfehérvárott, az általa építtetett sírkápolnában temették el. (Révai Nl.12k.428 o.,Larousse 1992.2k.611 o., Az Emberiség Kr.1991., MNL.llk.728 o.) (Forrás: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye (Szeptember) http://mek.oszk.hu/10200/10292/)