Normál kép: 477_672_pix_Oldal_05_Kep_0006.jpg   Méret: 673x781 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Képek Párisból
A Pantheon

Ismertető szöveg: Az irók és művészek körének vezetése alatt Parisba utazó 850 magyar az által kívánta rokonszenvét kifejezni a franczia nemzet iránt, hogy meglátogatta egyik legnagyobb fiának, e század legnagyobb költőjének sírját s megkoronázta azt. E sir a Pantheonban van, mely Párisnak szintén egyik legnevezetesebb műépülete s szajnabalparti városrész legmagasabb pontján, azon a helyen épült, a hol az 512-ben itt eltemetett Sz. Genovéva sirja áll, s e fölött egy kápolna, utóbb templom, mely azonban roskadozó állapotba jutván, a XVIII. században lebontatott. Az új épület alapkövét XV. Lajos tette le s ugyancsak Paris védszentjének, Genovévának emlékére szánta. A forradalom 1791-ben nevezte el Pantheonnak s szentelte a rajta olvasható fölirás szerint "a hálás haza nagy embereinek." Nem is voltaképi templom, noha nagy arányaival valóban lelket emelő hatást kelt. Görög kereszt alakjában, 112 méter hosszban, 84 m. szélességben épült s tetején 83 méter magas kupola boltozza be a tetőn kimagasló kerek kőhengert (dobot), melyet nyitott oszlopfolyosó körít. Bejárata egy kolosszális kapuzat 22 korinthi oszloppal, melyek 25 méter magasak s a római Pantheon bejáratára emlékeztetnek. A 36 méter magas párkányzatot Dávid d'Angers szobrásznak egy hires dombormű-faragványa díszíti, melynek főalakja, a fiainak koszorúkat osztogató 5 m. magas nőalak Francziaországot jelképezi. A bejárathoz tizenegy lépcső vezet. A Pantheon belső falai nagy részben még puszták, most festik tele freskókkal a leghíresebb franczia művészek. A sirkápolnák, köztük a Hugó Viktoré, a földalatti folyosókban vannak. Az oldalhajókat a mellékhajóktól oszlopok választják él, mig az óriási hármas kupolát pillérek emelik. A kupola belsejét díszítő képek a halált, a hazát, az igazságot és a dicsőséget jelképezik. A jobbfelőli kápolna Genovéva ereklyéinek van szentelve, az ereklyetartó szekrényt az oltár fölött négy márványangyal tartja. A kriptákba legelőször Descartes, majd Mirabeau, s azután Marat hamvait helyezték el, de a konvent mind a hármat eltávolítá, s amazt a clamarti temetőbe vitték, mig Marat csontjait a montmartrei csatornákba szórták. Itt vannak Bousseau és Voltaire sirjai is, de ezek üresek. Ez utóbbiéval szemben van azonban a Pantheon építőjének, Souflotnak a ravatala, továbbá Lagrange, a hires mathematikus, Bougainville, a nagy utazó, Lannes tábornagy s nehány szenátor ravatala. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1889. augusztus 4.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page