Képaláírás: Gróf Batthyány Lajos özvegye

Ismertető szöveg: "A gazdasszonyok országos egyesületének megalakulása volt a legelső mozgalom, mely ébredező életről adott tanúságot a halálra sebezett nemzetben. A magyar nők kezdtek az önkényuralom minden életet elnyomó napjaiban alkotni legelőbb. S e mozgalomnak sikerrel kellé járnia, hiszen a szent gyanánt tisztelt nő állt annak élén, a kit nem bánthattak azok, a kik már egyszer kihívták fejökre a világ megvetését azzal a bántalommal, melyet rajta elkövettek. A czél, a melyre az egyesület alakult, szintén nem volt olyan természetű, a mely kifogásra nyújthatott volna ürügyet. A jótékonyságot hatalmi szóval betiltani még a barbár erőszaknak sem szabad büntetlenül. A magasztos lelkű aszszony megtalálta azt az utat, melyen a halálra szánt nemzetnek uj életre keltése veszély és koczkázat nélkül volt megkísérthető." (Forrás:Vasárnapi Ujság 1888. 36. évf. 40. sz. október 7.)

A szabadságharc kitörésekor Batthyány a horvátok ellen fegyvert fogott, nemzetőrnek állt. 1848. június 13-án a Vas Megyei Nemzetőrség zászlaját Antónia avatta fel. Ennek az eseménynek az emlékét őrzi a Batthyány-kastély falán elhelyezett emléktábla. Férjével tartott Pestre, ahol a nép sáncokat épített a közelgő Windischgrätz ellen, majd beállt földet talicskázni. 1849. január 9-én, a húgánál, Karolinánál töltött vacsora közben tartóztatták le férjét, akkor Antónia még azt hitte, hogy hamarosan szabadon engedik férjét. Batthyány fogsága alatt hetente kétszer látogathatta meg, s a gyermekeiket is bevihette. 1849. szeptemberében kötél általi halálra ítélték, Antónia utoljára október 4.-én láthatta férjét, másnap Batthyány-t kivégezték és Antóniának el kellett hagynia Pestet, majd az országot is. Ekkor Genfbe utazott, majd később visszatért Magyarországra, ahol 1859-ben részt vett az ifjúság által szervezett gyászmisén a vértanú Batthyányért, akit titkon befalaztak a ferencrendiek sírboltjába. 1870. június 9-én kibontották a befalazott holttestet és méltóképpen temették el.(Forrás:wikipedia)