Képaláírás: Szász Károly
Ismertető szöveg: "Szász Károly magyar drámaíró, műfordító, esztéta, református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Szász Béla (1868-1938) jogász, költő, műfordító apja. Szász Domokos (1838-1899) testvére volt, akit szintén püspökké választottak. A gimnáziumot Nagyenyeden végezte, majd Kolozsváron tanult tovább. 1848-ban amikor édesapját vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá nevezték ki, a pesti egyetemen mennyiség- és hittudományi előadásokat hallgatott. 1849-ben apjával együtt menekült Debrecenbe, ahol egy ideig az apja vezetése alatt álló vallás- és közoktatásügyi minisztériumban fogalmazó volt, azután pedig utászként szolgált a honvédseregben. A szabadságharc után Tiszaroffon a Borbély-családnál talált menedéket 1850 tavaszán Bejébe a Szentmiklóssy-családhoz ment nevelőül. Közben magánúton elvégezte a teológiát. Két évig az újonnan szervezett nagykőrösi gimnáziumban tanított. Ebben az időben vette feleségül unokatestvérét, szemerjai Szász Polixéniát, kinek korai halála után, 1853-ban a kecskeméti gimnáziumba ment át, 1854-ben Kézdivásárhelyre, 1857-ben Kunszentmiklósra hívták meg hivatott meg lelkésznek. 1863-ban Szabadszálláson lett lelkész, 1865-től a fülöpszállási kerület országgyűlési képviselője is volt. 1867-ben a vallásügyi minisztériumba osztálytanácsossá nevezték ki. 1884. június 7-én a dunamelléki egyházkerület püspökévé választották.
A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én levelező taggá választotta, 1869. április 14-én lett rendes tag 1878. június 14-étől az igazgatótanács tagja, 1892. május 5-étől 1895-ig másodelnök, 1898-tól az I. osztály elnöke, 1899. május 5-étől pedig tiszteleti tag volt. A Kisfaludy Társaság 1860. július 15-én tagjává, 1900. február 14-én alelnökévé választotta. Minden irodalmi műfajban alkotott önálló szépirodalmi műveit az irodalomtörténet kevésbé maradandónak ítéli, viszont a magyar kulturális életben jelentős szerepet játszottak műfordításai és irodalmi elemzései. Madách Imre Az ember tragédiája című drámájáról ő írta az első elemzést. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1sz_K%C3%A1roly_(k%C3%B6lt%C5%91,_1829%E2%80%931905))
|