Képaláírás: Rouher

Ismertető szöveg: Rouher (ejtsd: ruér) Jenő, francia államférfiu, szül. Riomban 1814 nov. 30., megh. Párisban 1884 febr. 3. Jogi tanulmányainak befejezése után Riomban telepedett meg mint ügyvéd, ahol legidősb bátyjának elhalálozása után ennek sokat jövedelemző irodáját ávette. 1848. szülőhelyén a nemzeti gyülekezetbe beválasztatván, kezdetben a köztársasági párt hive volt, nesokára azonban a jobbpárthoz csatlakozott majd tagja lett a törvényhozó testületnek, melyben Napoleon Lajos herceghez csatlakozott majd tagja lett a törvényhozó testületnek, melyben Napoleon Lajos heceghez csatlakozott s 149 okt. 31-én a kabinet elnökévé s igazságügyminiszterré neveztetett ki. 1851 okt. 26. ugyan visszalépett, de a dec. 2-iki államcsiny után újra elvállalta a kettős állást, melyben erőszakos rendeletei útján nevét hirhedtté tette. Az Orléans-család ellen hozott elkobzási rendeletben azonban még sem értvén egyet Napoleonnal, állásáról 1852 jan. 23. lemondott csakhogy ugyanakkor az államtanács elnöke lett. 1855 febr. 3-tól 1863 jun. 23-ig nagyon ügyesen és eredménnyel vezette a kereskedelmi, földmívelési és közmunkák minisztériumát ő valósította meg a III. Napoleon által proklamált "szabad kereskedelem" rendszerét s ő kötte meg Anlgiával a Franciaországra nézve előnyös kereskedelmi szerződést. 1863 okt. 13-án, Billaut halála után, újra államminiszter lett, mely állásában 1870-ig megmaradt. III. Napoleonra nézve nélkülözhetetlenné tette magát, mig a dühös ellenzék (Ollivier) őt vice-császárnak nevezte el, mely gúnynév azután rajta száradt. 1870 jan. lemondott, de mint a szenátusnak újonnan kinevezett elnöke befolyását mégis megtartotta és a kulisszák mögött érvényesítette is. 1870 jul. 16. St.-Cloudban, mint a szenátus elnöke, nagyon harcias beszédet intézett a császárhoz, melyben azt a német háboru megkezdésére nógatta. Szept. 4-ike után R. is Angliába menekült, ahonnan csak 1872 febr. mint a nemzeti gyülekezetnek Korzikán megválasztott tagja mert visszatérni.Ezen időben nyiltan a bonapartista párt élére lépett és több ízben kelt a második császárság védelmére. Ügyesen képviselte a császársági herceg érdekeit, ennek korai halálával (1879) azonban vezető szerepéről lemondott, bár képviselői mandátumát le nem tette. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)