Képaláírás: Horvát népalakok. - Standl Iván zágrábi fényképei után
Zágorjei pár.

Ismertető szöveg: A zagorjei kajkavacz, melyből képeink mutatnak be egy pár szemenszedett példányt, sok tekintetben elüt a többi horvátoktól. Voltakép közeledést jelez a tótság felé, a mi már abból is kitűnik, hogy mig a többi horvát sokat ad jól ápolt, hatalmas, lecsüngő bajszára, s a partvidéki horvát kivételével még pofaszakállt se visel, addig ő simára borotválkozik s viseletében is leginkább megmarad az ősi fehér posztó vagy gyolcs-nadrág mellett, melyhez hidegebb időjárásnál vörösen kisujtásozott barna ködmönt (surka) ránt magára. Fejét széles karimájú kalap, vagy bőrsipka fedi, lábán pedig az elmaradhatlan saru (opanke) díszeleg. Kiválóan politizáló hajlamú nép s nemcsak a mai zavargásokban vesz kiváló részt, de a negyvenes évek illyr mozgalmaiban is vezérszerepet vitt. Különben inkább kis, mint nagy termetűnek mondható s napsütötte arczához túlnyomó részben szőke haj járul, melyet a férfiak rövidre nyirva, a nők pedig kettős fonatban viselnek. Női átalában szépek és szintén szőkék, szépségöket azonban korán veszítik, a megfeszített munka és a hanyag ápolás következtében.
Csöndesebb vérmérsékü és józanabb nép a partvidéki csakavacz, a mi már földjenek természetéből is következik. Horvátországnak legterméketlenebb részét lakja, s emberfeletti fáradságába kerül a köves talajból legalább annyi termést csikarni ki, a mennyi élete fentartására nélkülözhetetlen.
Ugy a hires meleg fürdőjéről nevezetes Stubicza, mint az ujabb zavargásokról ismert Mária-Bisztricza képeinken látható népalakjai a harmadik, a stokavacz törzshez tartoznak. Ez a törzs uralja túlnyomólag Horvát- és Tótországot, de Dalmácziát és Bosznia-Herczegovinát is. A Zagorje vidékiektől főleg hollófekete s nem ritkán göndör haja által különbözik. Viselete is vidékek szerint változó, néhol a török érintkezés következtében egészen törökös, másutt a hagyományos nemzeti viselethez közeledik. Nála sem hiányozhatik azonban a nagy bőrtáska, a "torba", melyet minden horvát paraszt nyakába szokott vetni, ha hazulról távozik, szijjakkal erősítve vállára A férfiak viseleténél is egyszerűbb még a nők viselete, melynek főalkatrészét a bő ránczokba szedett hosszú ing teszi, a kebel tájain pirossal kiszegve. Akár övvel szorítsák ezt le, akár pedig szines kötényt kössenek elébe, nem igen tesz különbséget. De különösen szeretik nyakukban a több soros hamis gyöngyöt s a fejre vetett kendőt, melyet még a szobában sem tesznek le. Piros vagy fehér harisnyákba bujtatott lábaikat szintén a szokásos horvát opanke fedi s barna vagy fehér posztó szürjök vagy surkájok sem különbözik semmiben a férfiakétól. A zagorjei és stubiczai parasztnők azonban, mint képünk mutatja, szeretnek még egy-egy három-szögletüre hajtott színes kendőt is aggatni a fehér kötény fölé. Néhol a törököktől eltanulták azt is, hogy fehér kendőjükbe ugy beburkolják arczaikat, hogy csak orruk és szemök látszik ki. Török hagyomány némely vidékeken a férfiaknál a vörös sipka is. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. szeptember 23.)