Normál kép: 085_180_pix_Oldal_14_Kep_0001.jpg   Méret: 770x933 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Nagy kép: 085_180_pix_Oldal_14_Kep_0001_nagykep.jpg   Méret: 999x1211 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Báró Prónay Dezső.

Ismertető szöveg: Blatniczai és tótprónai b. Prónay Dezső született 1848. október 2-én Budapesten. Atyja és anyja, Podmaniczky Karolina bárónő, mindent elkövettek, hogy fiuknak mentől kitűnőbb nevelést adjanak. A gymnáziumot magán utón végeztették ugyan vele, de vizsgatételre az első osztályokból leküldötték a nagykőrösi reform, főiskolába, mely intézet akkor az országban nagy hirnek örvendett, s melynek tanári kara sok dicsőséget árasztott akkor az iskolára. A jogi tanfolyamot Pozsonyban végezte, az ottani akadémián, hol az akkor három esztendei kurzusból állott. 1869 őszén kiment a berlini egyetemre, s azután Lipcsét kereste föl. 1871 -ben már a budapesti egyetemen találjuk, hol a szigorlatok letevése után jogtudorrá avattatott.
Az ifjú Prónay egyháza ügyeinek már 1871-ben fölajánlá szolgálatát. Alig volt 23 éves az a megtiszteltetés érte, hogy a fehér-komáromi evang. esperesség fölügyelőjévé választotta. Hogy mennyire megfelelt azoknak a várakozásoknak, melyeket hozzá kötöttek, semmi sem mutatja inkább, mint az, hogy bárom évvel rá, mikor a dunántúli szuperintendenczia világi felügyelője elhunyt, nagy többséggel őt választották meg e diszes állásra, melyet oly ifjan, mint ő, senki sem viselt előbb.
1874-ben a politikai téren is találkozunk vele. Nyitramegye verbói kerülete egyhangúlag képviselőjévé választotta. A parlamentben eleinte a középpárthoz csatlakozott, mely Ghiezy Kálmán vezérlete alatt akkoriban alakult balközépi elemekből. De midőn Ghiezy pénzügyminiszterré lett, nem követte őt tovább, egy párthoz sem csatlakozott, s párton kivüli állását megtartotta a fúzió után is.
A múlt országgyűlési választások alkalmával több kerület szólította föl, vállalna jelöltséget. De mind visszautasította. Midőn azonban 1882-ben a gyöngyös-patai képviselő, Kaszap Bertalan megbízatásáról lemondott, s e kerület egyhangúlag mellette nyilatkozott, elfogadta a megválasztatást. Azóta folytonosan részt vesz a parlamenti tárgyalásokban, egyik legszorgalmasabb tagja a képviselőháznak, hol a közjogi ellenzékhez tartozik. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. márczius 4.)



tótprónai és blatniczai báró Prónay Dezső (Pest, 1848. október 22. - Acsa, 1940. április 7.) politikus, evangélikus egyházi vezető.
Prónay Gábor fia. A főiskolát Pozsonyban és Pesten, az egyetemet Berlinben és Lipcsén végezte el. 1874-től képviselő lett. Később a Ghyczy Kálmán-féle középpárt tagja. 1874 és 1883 között a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület felügyelője Karsay Sándor püspök elnöktársaként. 1882-ben és 1888-ban ismét képviselő, de immáron pártonkívüli. Az ellenzéket erősítette. A főrendiházban is ellenzéki tag volt, és azok közül is az egyik legtevékenyebb. 1905-06-ban részt is vett a törvényes nemzeti ellenállásban. 1883-től 1917-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes felügyelője, mely tisztségről egészségi állapotának romlása miatt kényszerült lemondani. 1917-ben a debreceni egyetem díszdoktorrá avatta. 1927-től a felsőház tagja, de rövid idő után innen is visszavonult magánéletébe. Ennek ellenére Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közgyűlésein haláláig részt vett.
(Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page