Képaláírás: Szénagyűjtés saját festménye után rajzolta Greguss János

Ismertető szöveg: "A nagy sikság méla csendje, az a nagyszerű látvány, melyet az ég és föld határtalan összeölelkezése nyújt, a költőt, festőt mindig föllelkesíti. Az Alföldnek bubája van, melyről a dal szólhat legméltóbban, és titokteljes varázsa zománczczal bir, melynek szinei elragadják a festőt. A természet e nagy és fenséges keretében oly igaz, oly megható minden. Az élet nyilvánulása hozzá fűződik a környezethez. Ez a föld táplál, ez foglalkoztat, ennek keblén csüng mindenki. Egészen más, mint a városok élete, hol jön, megy és futkároz az élet, és portyázva keresi a kenyeret. A föld megszolgálja a ragaszkodást, ád dolgot nyáron és ád pihenést télen. Hanem meg is kell dolgozni a pihenést, embernek, állatnak. A sokat megénekelt rengő aranykalászok mellett ott vannak az illatos rétek, a szintén sokat megénekelt himes mezők, bizonyára nem a titokzatosan eltűnő gyalog ösvények, a mezei virágok özönének kedveért. Ez az ékessége a földnek szintén a pengő kasza élére vár. A mezei munkának poézise van, mely virágos mezőből tölti meg a szénapadlást." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1881. 28. évf. 39. sz. szeptember 25.)

A budapesti és a bécsi politechnikumban tanult, majd báró Eötvös József külföldi tanulmányútra küldte. Ezután az Országos Mintarajziskola tanárává nevezték ki. Az akadémikus német festészeti irány híve volt, s még a tárgyak megválasztásában is követte mestereit, amennyiben legszívesebben a családi élet édeskés, derűs jeleneteit festette meg. A Magyar Nemzeti Múzeum képtárában levő festménye például egy karosszékben szunyókáló apát ábrázol: az apa mellett kisfia kihasználja a kedvező alkalmat és apja csibukját tovább szívja. Utolsó éveiben néhány realisztikus tájképével keltett figyelmet. (Forrás: Wikipédia)