Képaláírás: Szilády Áron

Ismertető szöveg: "De 1865-ben a halasi választókerület által a képviselőházba küldetvén, s a következő három országgyűlésre is, 1869., 1872., 1875-ben hasonló mandátumot nyervén ezáltal nem csak a politikába sodortatott, hol először a balközépen, majd ennek a Deák-párttal egyesülve kormányra lépte után a szabadelvű pártban foglalt helyet s itt tevékeny szerepet játszott, de többnyire a fővárosban lakva, s az akadémiával s átalában az irodalmi és tudományos körökkel sűrűbben érintkezve, a perzsa költő helyett más, nem kevésbbé hasznos, irodalmi foglalkozásokba mélyedt, melyek szintén érett gyümölcsöket termettek tudományosságunknak. Említsük első helyen ezek közt Temesvári Pel-bárt, a XV. századi ferenczrendi magyar szerzetes élete és munkái körüli tanulmányait, melyekben ritka kritikai éllel s történelmi tájékozottsággal alkotta meg, szétszórt és szűkös adatokból, ez előtte alig ismert egyházi iró és szónok határozott képét, csaknem teljes bizonyossággal megállapítva, hogy ő a Sz. Katalin versek legendájának (ez egyik legbecsesb nyelvemlékünknek), s a Sz. Bernátról szóló magyar hymnusznakis írója és számos magyar kódexünk szerzője." (Forrás:Vasárnapi Ujság 1881. 28. évf. 11. sz. márczius 13.)

Saját bevallása szerint 27 nyelven írt és olvasott. Sokat tett Kiskunhalas kulturális fejlesztéséért. 1867-ben lett a Kisfaludy Társaság tagja, de az egyre közismertebbé váló irodalomtörténész 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1876-tól rendes tagja is volt. 1893-tól haláláig volt az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője. 1896-ban a budapesti és a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták. Tudományos munkásságának fontos részét alkotta a magyar nép származásának vizsgálata, s e tekintetben a török eredet híve volt. Ezt a meggyőződését közel-keleti útjai is megerősítették. A magánéletben komor, zárkózott embernek tartották, sőt a városban sokan elfordultak tőle ridegsége miatt. Egész életét a puritán egyszerűség jellemezte. Jól mutatja ezt öltözködése, szűkszavúsága, vagy az a tény, hogy beszédeit, előadásait soha nem vetette papírra. (Forrás:wikipedia)