Képaláírás: Arequipa pusztulása az 1868. aug. 13-ki perui földrengéskor.

Ismertető szöveg: A leggyakoribb módja a földrengésnek a hullámzó. Olyféle mozgást érez az ember lábai alatt, minőt a folyóvíz, vagy a nyugodt helyzetéből kizavart állóvíz mutat, midőn egyre tovább és tovább látszanak haladni a hullámok és azon gyűrűzése. A föld apró részecskéi itt is nemcsak látszanak részt venni ebben a mozgásban, hanem tényleg részt is vesznek benne, még pedig olykor láthatólag. A Messinát elpusztított vész alkalmával 1785-ben nemcsak a tenger vize vette föl ezt a hullámzást, hanem távolról ki lehetett venni azt is, hogyan képződnek a föld felületén majd hullámhegyek, ormójukon egy-egy fával vagy épülettel, majd pedig hullámvölgyek, melyek elnyeléssel fenyegették a beléjök temetkezni látszó tárgyakat.
A földrengésnek ez a módja nagyon közönséges, s némely vidékeken oly gyakori, hogy a múlt század első felében nem is vették sokba, s abban a véleményben voltak az emberek, hogy nagyobb károkat csak ritkán okoz, valóságos veszedelmet pedig sohasem. Lisszabon veszedelme azonban más véleményre hozta az emberiséget. Három lökés, mely alig néhány másodperczig tartott (1755. november 1.) elpusztította Portugallia virágzó fővárosát, romjai alá temetvén a lakosságot kevés kivétellel. Magokban álló falak és épületkomplexumok, vékony deszkaalkotmányok és iromba kövekből épült masszív kupolák zúzattak össze, mig máshol ismét magasba nyúló s gyengébbeknek látszó toronyfalak maradtak épen. S azóta ha nem is akkora, de roppant pusztító erővel biró hullámzó rengést ismételten is tapasztaltak. Ilyen pusztította el 1812. márczius 26-án Caracas városát. Virágvasárnapja volt épen, midőn a nép egészen gyanútlanul sereglett össze a templomokban, s egy ezred katonaság diszőrség gyanánt a megtartandó körmenethez fegyver alá lépett az El-Quartel laktanyában. Néhány pillanat alatt bedőlt a székesegyház, romjai alá temetvén a hivők hulláit, maga a kaszárnya pedig eltűnt az egész ezreddel együtt nyomtalanul. Hasonló sors érte 1868. augusztusban Arequipa, Arika, Islay és Iquique városokat közép Amerikában. E vidékeken a földrengés előbbi időkből nem tartozott a ritkaságok közé, sőt volt év, a midőn husz-harmincz alkalommal, vagy még gyakrabban is lehetett kisebbnemü lökéseket érezni. A lakosság nem is gondolt a lehetőségre, hogy ily esemény alkalmával még életveszély is állhat elő midőn a mondott év augusztus 13-án egy hirtelen erős lökés, óriási dörejjel párosulva rázta fel őket. Sok ház már az első lökés alkalmával összedőlt, máshol megingottak a falak, a talaj hullámzó vetődéseket mutatott, s a szabadba rohanó emberek jajszavával telt meg a levegő. Ez alkalommal az említett városok elpusztultak egészen, a lakosok kevés kivétellel szintén oda vesztek. Pedig mint a későbbi vizsgálódások kiderítették, a veszély központja nem is a városokban feküdt, hanem tőlük nyugatra a tenger egy helyén. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1880. november 14.)