Képaláírás: A lisszaboni Szent-Miklós egyház romjai az 1755-ki katasztrófa után.
Ismertető szöveg: A leggyakoribb módja a földrengésnek a hullámzó. Olyféle mozgást érez az ember lábai alatt, minőt a folyóvíz, vagy a nyugodt helyzetéből kizavart állóvíz mutat, midőn egyre tovább és tovább látszanak haladni a hullámok és azon gyűrűzése. A föld apró részecskéi itt is nemcsak látszanak részt venni ebben a mozgásban, hanem tényleg részt is vesznek benne, még pedig olykor láthatólag. A Messinát elpusztított vész alkalmával 1785-ben nemcsak a tenger vize vette föl ezt a hullámzást, hanem távolról ki lehetett venni azt is, hogyan képződnek a föld felületén majd hullámhegyek, ormójukon egy-egy fával vagy épülettel, majd pedig hullámvölgyek, melyek elnyeléssel fenyegették a beléjök temetkezni látszó tárgyakat.
A földrengésnek ez a módja nagyon közönséges, s némely vidékeken oly gyakori, hogy a múlt század első felében nem is vették sokba, s abban a véleményben voltak az emberek, hogy nagyobb károkat csak ritkán okoz, valóságos veszedelmet pedig sohasem. Lisszabon veszedelme azonban más véleményre hozta az emberiséget. Három lökés, mely alig néhány másodperczig tartott (1755. november 1.) elpusztította Portugallia virágzó fővárosát, romjai alá temetvén a lakosságot kevés kivétellel. Magokban álló falak és épületkomplexumok, vékony deszkaalkotmányok és iromba kövekből épült masszív kupolák zúzattak össze, mig máshol ismét magasba nyúló s gyengébbeknek látszó toronyfalak maradtak épen. S azóta ha nem is akkora, de roppant pusztító erővel biró hullámzó rengést ismételten is tapasztaltak.(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1880. november 14.)
|