Képaláírás: Dulcigno.

Ismertető szöveg: Dulcigno, a tengerről nézve, meglepő látványt nyújt és kis várhoz hasonlít a nélkül, hogy az volna. Még ha a sánczok és várfalak jobb karban volnának is, se volna az erődnek jelentősége, mert a musurai és golenczai kürülfekvő magaslatokról teljesen belátható. A várfalakon belül van a régi és tulajdonképi város, mely mintegy 80 igazi török házból és bázacskából áll, melyen görbe, meredek és nyomorultan kövezett utczikák mennek keresztül-kasul. Néhány épület egy-emeletes, pompás kilátást nyújt a tengerre és rendesen a helység gazdagabb családjainak tulajdonát képezi. A vársáncz déli bástyáján még megtalálhatók egy régi, szűz Máriának ajánlott székesegyház maradványai, melyek e katholikus templom régi eredetére mutatnak. A régi város közepén egykor magas, négyszögű torony állt, mely nyilván jelző- és megfigyelő-tornynak szolgált s mit a törökök óratoronynyá változtattak át. 1845-ben e tornyot elpusztította a villám, s ma e helyen csak rom áll.
Mig a vár lakosainak a vizfogó vizével kell megelégedniük, a külvárosnak több kútja van köztük egyet, körülbelül a várésMabala közt a törökök építtettek. A 400 házból és 250, csaknem csupa, mohamedán lakosból álló külváros a török uralom alatt keletkezett. A külváros kellő közepén egy 200-boltból álló bazár van, s ennek végén és a Riva mellett egy nagy négy-oldalas kut, mely főleg az érkező és induló bajókat látja el jó ivóvízzel. Ez állítólag a velenczeiek által épített kut mellett óriási platánfa áll, a hol Dulcigno lakosai és a hajókon érkezett idegenek ebéd után és este fekete kávé, csibuk vagy nargilé mellett elcsevegnek. A szépségükről hires dulcignói nők természetesen távol maradnak és csak a háremek örömeit és cselszövényeit élvezhetik. Ha Dulcignot Skutari irányában elhagyjuk, a külvároson kivül egy csoport alacsony putrival találkozunk, melyekben czigányok laknak és kovácsmunkával, lókupeczkedéssel, változatosság kedveért néha koldulással és lopással is foglalkoznak. Dulcigno lakossága főleg halászatot és hajózást üz. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1880. október 17.)