Képaláírás: Pompeji pusztulása

Ismertető szöveg: "Midőn a Vezúv 1631-ben hosszas pihenés után újból kitört, hamuját nemcsak az Adria túlsó felére vitte el a szél, hanem elvitte egészen Konstantinápolyig, hol nem kicsiny ijedelmet okozott az eső alakjában lehulló hamu. Mikor pedig a Tomboru tört ki 1815-ben (Sumbava szigetén), elborította hamuja nemcsak a szigetet olyannyira, hogy minden növényzet kiveszett, hanem elszállongott egészen Celebesig, tehát 140 mérföld távolnyira éjszak felé, kelet felé pedig Jáva nyugati partjáig (70 mrfd), hol még mindig 9 hüvelyknyi rétegben volt található. Az egész beborított terület nem volt kisebb mint 46,000 mérföld. A hamu mellett azonban tűz csak nagyritkán fordul elő, s a mikor előfordul is, az nem voltaképi lángból áll, hanem az által van képezve, hogy izzó kőtömegek löketnek föl a magasba s az általok előhozott fénytünemény tűz alakjában tűnik föl. Tulajdonképeni láng a kitörés alkalmával alig látható, s azért a kitörés fénytüneménye nem is ide-oda lobog, s még a legerősebb orkán sem tudja egyenest fölfelé tartó irányból kitéríteni." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1879. 26. évf. 24. sz. junius 15.)

A Vezúv (olaszul: Vesuvio, latinul Mons Vesuvius) Olaszország Campania régiójában, Nápolytól 9 km-rel keletre helyezkedik el. (A többi aktív európai vulkán - Etna, Stromboli, Vulcano, Izland és környékének vulkánjai, esetleg Szantorini - szigeteken található.) Az ókorban Héraklész (Hercules) szent hegyének tartották. Ismertsége elsősorban a 79-es kitörésének tudható be, amelyben hamuja és lávája eltemette Pompeji, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben). Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak. (Forrás: Wikipédia)

A 2. században élt Cassius Dio is leírja - utólagos beszámolók nyomán - a kitörés történetét, s noha írásába bevisz némi fantasztikumot is, krónikája mégis valószerűnek tűnik. Innen tudjuk, hogy a kitörés idején Pompeii lakossága a pincékbe húzódott a kőzápor elől. A befelé lejtősre épített római tetők tölcsérként ömlesztették a lapillit a házak udvarába. A hatalmas súly alatt a tetőzet hamar beomlott, ha addig egyáltalán ellenállt a gyakori földrengéseknek. Az utcákat magas lapilli- és hamuréteg borította, ami lehetetlenné tette az ajtók és kapuk kinyitását, így aki pincébe menekült, kijönni többé már nem tudott. A lapilliből és vulkáni hamuból álló réteg, aminek szintje néhány ház falán látható, elég forró volt ahhoz, hogy megolvassza a falfestményeket védő viaszréteget. A lakosság nagy része a Vezúvval ellentétes irányba, a Sarno-folyó felé menekült, ahol utolérte őket a vég (számos csontvázat és jelentős értéket találtak az itt végzett ásatások során). (Forrás: Wikipédia)