Képaláírás: A héttorony (jedikule) Konstantinápolyban.

Ismertető szöveg: Egy elhagyatott romot, a tenger hullámai közül kiemelkedő szirtre épült tornyot mutatunk be olvasóinknak; neve Héttorony (törökül Jedikule). Konstantinápolynak egyik délnyugati partján, a Márvány-tenger partján, ott hol a szárazföldi és tengerfelöl. Védfalak egy hegyes ékben találkoznak, fekszik e romlásnak indult torony; többi társai, mert heten voltak összesen, ré­szint leomlottak, részint lebontattak, s most vasúti állomás van helyükön. E romok is sok érdekes dolgot beszélhetnének.
E torony a történetírók állítása szerint ép oly régi, mint maga Byzancz. Hajdan egyedül állott, Theodosius császár azonban még két társat építtetett hozzá, s a három tornyot kőfallal kötötte egybe. Később a három toronytól nem messze még négyet építettek s innen vette a toronycsoport elnevezését. A most még fennálló torony Vértorony nevet visel, ez 200 láb magasan emelkedik ég felé; komor falai sok vihart, sok rázkódtatást láttak e hét halomra épített világvá­ros felett végig tombolni.
A tornyok körül elterülő falakon belül egy kis térre lépünk, mely Fejpiacz (Kellé Mejdani) nevet visel. Itt hajdan a kivégzettek koponyáit rakták halomba, mint ma az ágyúgolyókat szokás. A vértoronyba csak szűk és sötét folyosón és meredek lépcsőn lehet bejutni. Ide csukták azokat, kiket gondos őrizet alatt kellett tartani vagy örökre elnémítani. A ki egyszer e nyikorgó ajtón belépett s az utána becsukódott, annak az meg nem nyilt többé. Ide csukták be az államfoglyokat, ama külhatalmak képviselőit, melyekkel a porta ellenséges lábon állott. Akkor a török birodalom a fénynek, a hatalomnak tetőpontján volt. A külhatalmak rettegve emlitették nevét, s képviselőik félelemmel állottak meg a padisah színe előtt. Itt voltak elzárva honfiaink közül is többen. A janicsárok, mig hatalmuk tetőpontján állottak, annyira vitték féktelenségüket, hogy a gyenge kezű uralkodóktól elragadták a kormány gyeplőit s a tróntól megfosztottakat a Héttoronyba csukták. Hét szultán végezte be életét e falak között s több százra menő főbb hivatalnok elől zárták el itt az élet világát. Az áldozatok fejeit aztán elrettentő például a falakra aggatták. A torony aljában egy üreg van, melyet vérkutnak (kan kujutu), s egy barlang, melyet sziklaüregnek (tascsukuru) neveznek; az utóbbiban őrizték azokat a szerencsétleneket, kikre a halálitéletet már kimondották s kiknek vére nemsokára a vérkut csatornáin folyt alá. Midőn a Vértorony szűk kőlépcsőjén felfelé haladtam, gondosan áttekintettem fáklya fényénél a barnult falakat. Föl­írást sokat, nagyon sokat találtam, különösen 1600 és 1714-ből azon velenczei foglyok neveit, kiket a porta a Héttoronyba záratott; de magyar nevet egyetlen egyet sem leltem a falakon. A torony legtöbb fülkéje lőporral levén akkor tömve, alkalmasint az fedi el a magyar vértanuk kéz­írásait is, ha tán ilyeneket hagytak a falakba vésve.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1878. április 28.)