Képaláírás: Berzsenyi Dániel.

Ismertető szöveg: "Kis és Kazinczy buzdításai végre győztek a falusi magánya árnyába vonult s ott addig csak magának éneklő költő bátortalanságán - s miután atyjának 1808-ban bekövetkezett halálával ennek somogy-megyei jószágát is átvéve, ide Nikiára költözött, költői búcsaját véve a Kemenesaljától, azontúl egész tehetségét s ideje javát a költészetnek szentelve, 1812-ben összes versei kiadására is elhatározta magát, a mit a következő évben, a pesti és székesfehérvári lelkes papnövendékek segélyével Helmeczy Mihály eszközölt. Költeményeit közönség és irodalom egyaránt lelkesült tapsokkal fogadta" (Forrás: Vasárnapi Ujság 1876. 23. évf. 19. sz. május 7.)

1810 után igen terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet problémái és családi vitái miatt. Magányossága, melankóliára hajlamos természete és változó egészségi állapota nagyon sérülékennyé tette. 1816-tól majdnem minden évben volt valami betegsége. Ebben az állapotban olvasta Kölcsey szigorú, néhol igazságtalan recenzióját. A recenzió a Tudományos Gyűjtemény 1817. júliusi kiadásában jelent meg. Berzsenyi a kritikát nem érezte megalapozottnak vagy megérdemeltnek, és lekicsinylőnek találta azt. Személyes támadásnak érezte, és Kazinczy Ferencet érezte mögötte. Ezzel levelezésük három évre megszakadt. Kölcsey recenziója után Berzsenyi már nem sok verset írt. Legfőbb céljává az vált, hogy Kölcseynek méltó választ adjon. Első felindulásában írta anti-recenzióját, minden tudományos felkészülés nélkül, mivel eddig nem foglalkozott az esztétika tanulmányozásával. Bár elküldte művét a Tudományos Gyűjteménynek, sosem jelent meg. Sürgető kérései ellenére sosem kapta vissza a kéziratot. (Forrás: Wikipedia)