Ismertető szöveg: A szőlő (Vitis) a szőlőfélék (Vitaceae) családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. Hazánk területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt. Honfoglaló őseink az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak. A szőlő hazánkban jóformán mindenütt megterem. Telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg, és tápanyagban gazdag a talaj. A szőlő gyökérzete mélyen hatol a talajba, ezért a tartós szárazságot is jól tűri. A gyökérzet nagy része általában a forgatás mélységében helyezkedik el, de egyes gyökérrészek sokkal mélyebbre jutnak a talajszerkezet függvényében. Magas talajvízszintű (alföldi) szőlőkben, gyakran csak 1-2 méterre lévő talajvízszintig, kötött talajon, vagy mélyrétegű homoktalajon - ha kőpad nem akadályozza - 12-13 méterig is lehatol. Oldalirányú gyökerek 6-8 méter távolságig is terjedhet. A talajból kiemelkedő vaskos, fás szárrész a szőlőtőke. A tőkéből hajtanak ki a vesszők, melyeken levél, kacs, virágzat, majd termés fejlődik. Minden szőlőfürtön több szőlőszem található. Mindegyik szem egy-egy apró, zöld színű, illatos virág termőjéből fejlődik ki. A szőlőszem vékony, bőrszerű héján belül lédús gyümölcshús van. Ebben ülnek a magvak. Az ilyen termés a bogyótermés. A friss szőlőt gyümölcsként fogyasztjuk. Erre a legalkalmasabbak a szép, nagy szemű, ropogós húsú csemegeszőlők. Fürtjei jól bírják a szállítást és a tárolást. Ezzel szemben a borszőlők vékony héjúak, lédúsak és sok cukrot tartalmaznak. (Forrás: Wikipédia)