Normál kép: 081_176_pix_Oldal_03_Kep_0001.jpg   Méret: 770x590 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Nagy kép: 081_176_pix_Oldal_03_Kep_0001_nagykep.jpg   Méret: 1122x859 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Sz. Izsák-székesegyház

Ismertető szöveg: "Szent-Pétervár legnagyobbszerü monumentális épülete kétségtelenül a sz. Izsákról nevezett főtemplom, mely dalmácziai sz. Izsáknak van szentelve. Az épület a legújabbak közé tartozik, mert csak 1858-ban szentelték föl, de épitéde, melyet 1819-ben kezdettek meg, három czár uralkodásának idején át tartott kisebb-nagyobb félbeszakítással. A helyet, a hol áll, azelőtt is egymásután két főtemplom épülete foglalta volt el az első, melyet Nagy Péter czár épitett, a lángok martalékává lett, mig a másodikat II. Katalin czárnő kezdette építtetni s 1801-ben fejezték be. Hogy a jelenlegi épületnek minél szilárdabb alapot biztosithassanak, az iszapos és mocsáros talajban egész oszlop erdőt sü-lyesztettek el, a mi már maga is majdnem 2 millió forintba került. Az épület négy egyenlő szárnyával görög keresztet képez s közepén hatalmas kupola emelkedik, melyet oszlopok tartanak, s mint a párisi rokkantak palotája,megaranyozott rézlemezekkel van borítva." Forrás: (Vasárnapi Ujság 1874. 21. évf. 6. sz. február 8.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page