Képaláírás: Báró Vay Miklós

Ismertető szöveg: "1840-ben a tiszántúli ref. egyházkerületnek s ezzel egyszersmind a debreczeni főiskolának lett gondnoka s ebben az állásban kilenez évig működött, mig a Szatmár városi egyház és iskola gondnokságát tizenkét évig viselte. 1841-ben a hétszemélyes tábla birája lett s ugyan abban az évben a magy. akadémia is megválasztotta az igazgató tanács ragjává. 1844-ben az országos rendek figyelnie is megtisztelte a derék és fáradhatlan hazafit s megválasztották korona- őrnek s egyszersmind a haza iránt szerzett érdemeit törvénykönyvbe iktatták. Az ország negyvenegy megyéje s valamennyi királyi városa üdvözlő levelet intézett hozzá az országos tisztelet és hazafiúi bizodalom jeléül." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1873. 20. évf. 18. sz. május 4.)

1831-ben a kolerajárvány miatt lázongó vármegyék királyi biztosa volt. Ugyanezen évben királyi táblabíró lett. 1840-ben a tiszántúli református egyházkerület főgondnokává választotta. 1841-ben szeptemvirré lépett előre és 1844-ben a rendek nagy lelkesedéssel törvénybe iktatták érdemeit és koronaőrré választották. 1845-ben valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert és a budai helytartótanácsnál elnökhelyettes lett. 1846-ban a galíciai forradalom hatásának ellensúlyozására őt küldték a felső vármegyékbe. A következő évben ő kísérte a hírneves 45 napos körútján István főherceget. 1848-ban Erdélybe küldetett az oláh lázadás lecsillapítására. Szeptemberben Batthyány lemondásakor megkínálták az új minisztérium alakításával, de sikertelenül. A szabadságharc alatt visszavonultan élt. S ezt Bécsben annyira félremagyarázták, hogy megkínálták az ország kormányzóságával és mikor ezt visszautasította, a forradalom alatti működéséért perbe fogták és először halálra ítélték. De nyolc hónap múlva kiszabadult. (Forrás:Wikipédia)