Képaláírás: Debreczeni Márton
Ismertető szöveg: "Iskolai utolsó évében egyszer Dézsaknán ünnepelvén a só-bányatisztek társaságában, munkás, barátságos életük látása benne is kedvet költött a bányászélethez. Azok is biztatták végre megérlelték benne az elhatározást: Selmeczre menni a bányász-akadémiába s e pályán keresni életczélt és elömenetelt magának. Összegyüjté tehát iskolai életében gondosan megtakaritott filléreit, melyeket egy pártfogója 200 ezüst forintra egészített ki, s utnak indult. A tanév kezdetéig azonban még három hónap volt, s ő ez időt sem akarta gyümölcstelenül,és pedig választott pályájára nézve is eltölteni."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1871. 18. évf. 33. sz. augusztus 13.)
1848-ban az erdélyi országgyűlés az unió-bizottmány egyik tagjává választotta s ekkor Pestre ment, ahol augusztus 22-én a magyar pénzügyminisztériumhoz tanácsosnak neveztetett ki kevéssel azután a bányaügyek igazgatására ismét leküldetett. A katasztrófa után Kolozsváron volt, ahol perbe fogták, s purificatióra utasíttatván, fizetése felfüggesztetett nejével és hat gyermekével nyomorban tengődött, melyet másoknak, különösen barátja Mikó Imre grófnak csak óvatosan nyújtott segélye enyhített. Egyetlen vigasza volt a tudomány, természeti és vegytani kísérletek, földtani kutatások, új találmányok előállítása és erélyesen folytatott szakbeli munkássága. (Forrás:wikipedia)
|