Normál kép: balassagyarmat_38.jpg   Méret: 770x1027 Színmélység: 24bit Felbontás: 180dpi
Nagy kép: balassagyarmat_38_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Evangélikus templom

Ismertető szöveg: A balassagyarmati evangélikus templom Balassagyarmaton, a mai Kossuth Lajos utcában, a Luther utca torkolatával szemben áll. 1785-ben építették az akkori akasztófadombon. A torony alapkövét 1793-ban tették le, de rézfedelét csak később kapta. 1809. augusztus 7-én leégett, de 1812-ben ismét készen állt. A templomot ekkor kőfallal kerítették be. 1836-ban kórusa is felépült. Megrongálódott fedelét 1873-ban állították helyre. Egyetlen zömök tornya a nyugati homlokzat elé ugrik, és itt van félköríves bejárati ajtaja is. Felette félköríves keretelt ablak, övpárkány, majd ismét egy félkörös ablak. E felett órapárkány, végül törtvonalú zömök sisak, rajta évszám, mely 1808-as elkészültét dokumentálja. A sisak tetején fém gömb és ezen a kereszt áll. A toronyban jelenleg négy harang található. A templom valamennyi harangja ismert, melyekből 10 darab volt eddig a ma is meglévőkkel. Ebben a toronyban van jelenleg is a város legrégebbi (1891) és legfiatalabb (1971) öntésű harangja. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page