Normál kép: 1345717387.jpg   Méret: 770x513 Színmélység: 24bit Felbontás: 72dpi
Nagy kép: 1345717387_nagykep.jpg   Méret: 4080x2720 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: Kelemen László, az első magyar színigazgató már a 18. század végén tett egy kísérletet a kecskeméti színjátszás megteremtésére, de próbálkozása a szülővárosában nem hozott tartós eredményt. Közel száz év múlva azonban már sikerült a várost megillető színházat létrehozni, melynek épületét a milleniumi ünnepségekhez kapcsolódóan avatták fel, a bécsi Fellner és Helmer cég tervei alapján. Az épület eklektikus stílusú, neobarokk díszítőelemekkel, melyek nagyrészt Hausbeitner Henrik osztrák szobrász munkái. Az épület főhomlokzatán két ablakfülkében látható Kisfaludy Károly, illetve katona József portréja. A színház felújítására 1986-87-ben az Ybl-díjas Farkas Gábor és Boros Pál építészek tervei alapján került sor. Az épület előtt látható a Szentháromság szobor, melyet 1739-40-ben, a városban pusztító pestisjárvány emlékére emeltek, barokk stílusban. A közel három méteres obeliszk és a környezete a szentháromság mellett összesen 13 szent szobrát foglalja magában.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page