Ismertető szöveg: A házikecske (Capra aegagrus hircus) háziállat, a tülkösszarvúak családján belül a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó kérődző párosujjú patás. A vadkecske (Capra aegagrus) háziasított alfaja. A házikecskét általában csak a kecske névvel jelölik, de az elnevezés nem és életkor szerint változik. A kecskéket több szempontból csoportosíthatjuk. Gazdasági megfontolások szerint vannak tej-, szőr-, valamint vegyes hasznosítású (tej és hústermelő) fajták. A kecske féléves korában már alkalmas a szaporodásra. A bak az év minden idejében nemzőképes és a legjobb korban - amely 2-8 év között van - egy bak 100 nőstényre elegendő. Az anyakecske a párzás utáni 21-22. héten 1, 2, vagy 3 és csak kivételesen 4, vagy 5 kicsit ellik. Születésük után néhány perccel felállnak a kis gidák és keresik az anyjuk tőgyét. A következő napokon már szaladgálnak és 4-5 nap múlva az anyjukat mindenüvé követik. Gyorsan nőnek, a második hónapban ütköznek ki szarvaik, egy év alatt pedig elérik teljes nagyságukat. Egyetlen gazdasági állatfaj sem termel olyan sokféle terméket viszonylag kis és szerény befektetéssel, mint a kecske. Olyan területeket (meredek kopárok, ugarok, beszántás előtti területek) is képes hasznosítani, melyet más haszonállat nem. A kecske a testtömeghez viszonyított tejtermelésben az élen áll (8-10x). Húsa megfelel a korszerű konyha követelményeinek. Szőre illetve bőre ipari nyersanyag. Trágyája sem elhanyagolható. A kecskét célszerű legeltetni. Így biztosítható a gazdaságos és egészséges tartás. A közhiedelemmel ellentétben a kecske válogatós, az egyféle takarmányt hamar megunja, egy-egy helyen keveset legel, hamar odébbáll. Nagy területet bejár, mozgásigénye is nagy. Számos fajtának a nyájtartó képessége kicsi, ezért érdemes juhokkal együtt tartani. A legelésnél tűnik ki legjobban fáradhatatlansága és szeszélyessége. Mindig új élvezet után futva, mindenütt csak keveset tép, megpróbál és belekóstol ebbe is, abba is, de a legjobbnál sem időzik sokáig. Különösen a falevelekre vágyik és éppen ezért jelentékeny kárt tesz a védett erdőrészekben. Közismert erdőpusztító. Csodálatosképpen baj nélkül eszi azokat a növényeket is, amelyek más állatokra nézve veszedelmesek, úgymint: a kutyatej, godirc, boroszlán, körfény, az erős-szekfű, a szattyú, citromfű, zsálya, bürök, mérges ádáz, és más ilyennemű növény. (Forrás: Wikipédia)

A ló (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). A ló páratlanujjú patás állat. Izomzata fejlett, erős. Testéhez képest kis gyomra van, ezért figyelni kell etetésére. Túletetés esetén különböző halálos szövődményű betegségek alakulhatnak ki. A ló emlősállat, melynek szaporodása történhet természetes vagy mesterséges fedeztetés útján. A vemhesség 336 (320-355) napig tart; az ikerellés nagyon ritka. A lovak minden esetben csoportban élnek, mivel - prédaállatok lévén - a magányosságtól félnek. A lovak nagyobb csoportját ménesnek nevezzük. A lovak egymás közötti viszonya meghatározott. Minden lónak megvan a maga hierarchikus helye a ménesben, amely meghatározza viselkedését. Általában a lovaknál is van főnök. Ha valamelyik másik ló is vezér szeretne lenni, akkor harccal döntik el. A lovak szeretik, ha kényeztetik őket, de képesek túlzásba vinni az evést, ami nagy veszélyt jelent az egészségükre. Ma már a lovakat Magyarországon földművelési munkára, igahúzásra általában nem használják. Főként a hobbi és a sport szerelmesei tartják őket. Másrészt a húsát és tejét hasznosítják. A lovasnomád népek - ahogyan a régi magyarok is - a ló tejéből a magas cukortartalomnak köszönhetően a mai napig alkoholos erjesztett italt, kumiszt készítenek. A lovaknak és a póniknak nagyon sokféle - több mint 300 - típusa ismert, kezdve a nagy testű, lassú mozgású nehézigás lótól a karcsú és gyors angol telivérig. Egy-egy típus általában a fajták keresztezésének eredménye, de vannak olyanok, amelyeket kifejezetten meghatározott célra tenyésztettek ki. Fejformájuk, hátuk és faruk, színük, méretük alapján is csoportosíthatók. Korábban Magyarország lótenyésztési nagyhatalomnak számított. (Forrás: Wikipédia)