Képaláírás: Siralomház.
Munkácsy Mihály festménye.

Ismertető szöveg: A Siralomház már elsőrangú alkotás, fényes kiindúlási pontja a sikerekben, diadalokban és ünnepeltetésekben gazdag művészpályának. A képért nagy árat fizetnek, festőjét a követelő franczia kritika magasztalja, s nevét a legnagyobb mesterek nevei között kezdik emlegetni. ... Hozzánk magyarokhoz a magyar népéletből merített genreképei, köztük a Siralomház állanak legközelebb...
A "Siralomház" volt az a mű, mely Munkácsy nevét világhírűvé tette. A képet, mely az 1870. évi párisi világkiállításon első díjat nyert, még befejezetlen állapotában nagy áron megvette egy angol műbarát. Ezután már megrendelésre festette meg másik híres képét, a "Tépéscsinálókat". (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. május 6.)

Az "Ásító inas" sikerén felbátorodva egy nagyobb kompozíció megfestésére készült. Ez a műve a "Siralomház", melyet még a festőállványról adott el egy angol műkereskedőnek. A művet 1870-ben bemutatták a párizsi Salonban, ahol nagy aranyérmet nyert, és a Courbet-kör elismerését is kivívta. Théophile Gautier és Castagnary, a kor vezető kritikusai különösen lelkesedtek érte, mert egy eddig ismeretlen nép bátor jelentkezését látták Munkácsy kompozíciójában. A "Siralomház" egy vidéki börtönt ábrázol, ahol magyar szokás szerint az elítélttől kivégzés előtt elbúcsúzhattak. Munkácsy gyermekkori élményből indult ki, de azt továbbfejlesztette, jellegzetes magyar attitűddé formálta. Az elítéltben érzékeltette a magyar temperamentumot, a halálban is virtuskodó, töretlen erejű betyárt. Különösen változatos a nézők csoportosítása, az egyes alakok megrajzolásában a nagy pszichológiai ábrázolókészséget lehet méltányolni. Természetesen a 26 éves művész kompozícióján még sok az idegen elem, a düsseldorfi festészetből átvett konvencionális figura, a kissé színpadszerű elrendezés. Az elítélt, 1872 Olaj, fa, 87,5 x 115,7 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1872 táján a kompozíciót ismét megfestette, s ekkor a műben rejlő lehetőségeket rendkívül szemléletesen bontotta ki. A sötét cellában már csak két alak van, az elítélt és a fegyházőr. Az elítélt alakjában Munkácsy már nem a betyáros vonásokat hangsúlyozta ki, hanem mintegy portrét rajzolt a magyarságról, arról a népről, melynek története csupa szenvedés és megaláztatás, de ennek ellenére ez a nép még a legválságosabb perceiben sem roppan össze. A realista festő eszközeivel szimbolikus jelentőséget tudott adni kompozíciójának, melyben jogosan ismerhetjük fel a magyarság jelképét. Munkácsy ezen a kompozícióján továbbfejlesztette Madarász örökségét, és az egész képen végighullámzó küzdelmet - a világító fehérek és a szenvedélyes, sűrű feketék között - a művészi mondanivaló fontos mozzanatává tette. (Végvári Lajos) (Forrás: A magyarországi művészet története)

Munkácsy Mihály, francia nyelvterületen Michel Léo de Munkácsy (született: Lieb Mihály Leó, Munkács, 1844. február 20. - Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festőművész.
Munkácsy mélyről küzdötte fel magát, az asztaloslegényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb "szociológusa" is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egyszemélyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Nagy méretű vásznain készíti el kompozícióit gazdag embertípusokkal, eszköztárakkal mintegy előrevetítve a 20. századi karakterszínészekkel, számos statisztával és pazar díszlet anyaggal dolgozó, gazdag kiállítású színes széles vásznú filmek világát. ... (Forrás: Wikipédia)