Normál kép: 1899_Oldal_127_d.jpg   Méret: 582x743 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Siposs Antal

Ismertető szöveg: Siposs Antal zongoraművész és zeneszerző. 1854-től 1858-ig a nemzeti zenede tanítványa volt. 1858-ban egy nyilvános hangversenyben közreműködvén, melyen Liszt Ferenc is jelen volt, ennek annyira megtetszett, hogy magához hívta Weimarba, ahol két évig tanította. Az 1860-as évek végén végleg Pesten telepedett le, egészen a zenetanárkodásnak szentelvén életét. 1874-75-ben alapította magánzeneakadémiáját, ahol a tanítványok a zongora mellett az ének- és zeneszerzésben is oktatást nyertek. Siposs mint zeneszerző is a legkitűnőbbek közt foglal helyet, szélesen elterjedt eredeti és átiratos zongoraműveit, dalait, indulóit, ábrándjait magyar zamat és hatásos kidolgozás jellemzik. Az 1880-as években magánzeneakadémiáját miniszterileg megerősített segélyegylettel bővítette ki, alkalmat nyújtván abban a szegénysorsú tehetséges tanítványoknak is magukat a zenében kiművelhetni. Egyik megalkotója az Országos Magyar Daláregyesületnek is, melynek több évig tisztét is viselte, valamint a Zenetanárok Nyugdíjegyesületének is elnöke volt. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page