Képaláírás: Szinházutcza Jokohamában.

Ismertető szöveg: Kelet-Ázsia népeinél, különösen a khinaiaknál és japánoknál, jóval előbb felvirágzott a szinműirodalom, mint nálunk; mindazáltal, egyes ritkább kivételeket leszámítva, a keleti szinművészet nem sokkal emelkedett feljebb annál a szinvonalnál, melyet az európai nagy városok népies mulató helyein tapasztalunk. A nép ott rendkivül szereti ezt a mulatságot s szinműirók és szinészek egyaránt csak azon igyekeznek, hogy műveiket s művészetüket a nép szellemi szükségleteihez szabják. A szinház kora reggeltől késő estig nyitva van; az épen dolog nélkül levő khinai vagy japáni család az egész napot ott tölti a gyermekekkel együtt s ott is étkezik; mások ellenben érkezésök szerint csak egy pár órát töltenek a szinházban, tekintet nélkül a darabra, mely különben sem lélektanilag szerkesztett egész, hanem csak események és változatok tetszés szerint nyújtható halmaza. Vannak darabok, melyek több napig eltartanak, és szintén vannak esetek, midőn az előadások megkezdése előtt maga a közönség választja ki a darabot, melyet látni akar.
Igen természetes, hogy a nyugati művetséget oly gyorsan elsajátított japánoknál már az európaiakéhoz hasonló szinházak és szinielőadások is vannak, de legszámosabbak a népies szinházak s egyes nagy városokban külön utczák is találhatók csupa szinházakból, minthogy régi divat szerint, melynek nyomai nálunk is megvannak, az egyenlő iparággal foglalkozó egyének szeretnek külön utczában vagy egy és ugyanazon városrészben lakni.
Egy ily utczát mutat be képünk Yokahama japáni kikötő-városban, mely tudvalevőleg Tokió fővárostól nem messze esik s a leglátogatottabb nagy japáni városok közé tartozik. Már messziről meg lehet ismerni ott az utczát azokról a 8-10 méter hosszú bambuszrudakról, melyek az utcza felé hajolva, csakugyan hasonlók a halászó rudakhoz, mintha a szinigazgatók az útczán járókat akarnák velők összefogdosni. A rudakon tarka szinű, többnyire kék vagy piros vásznakon vannak felirva óriási betükkel a szinházi hirek. Maguk az épületek rendesen hatalmas kiterjedésű fabódék, melyekben 2-3000 ember elfér s csaknem mindenik mellett vannak csinos theaházak, vagy más mulatóhelyek félig fedett papirlámpákkal, gazdagon megrakva versekkel.
A szinházak belépti dija rendesen igen csekély, s a tulajdonos az elfogyasztott ételekből és italokból kapja főnyereségét. Az ilyen utczákon rendesen oly nagy a tolongás, hogy legtöbbnyire nem is szabad kocsikkal, vagy emberek által vont taligákkal járni bennök; ezért a szinházlátogatóknak a legroszabb időben is gyalog kell a szinházba menniök.
Az előadások sokban hasonlítanak a mi vásári bódéink mutatványaihoz. De azért a játszók közt igen sok jó szinész van; különösen hiresek az akrobaták, bűvészek és az arczjátékot nagy tökélyre vitt mimikusok, kiket a japániak nagyan megbecsülnek. Főkép az arczjátékosok között van Yokohamában néhány oly művész, kiket az ott tartózkodó, vagy átutazó európaiak is szivesen megnéznek. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. február 20.)