Képaláírás: László főherczeg a halottas ágyon.
Strelisky fényképe után.
Ismertető szöveg: Habsburg-Lotaringiai László Fülöp Mária Vince főherceg (Alcsút, 1875. július 16. - Budapest, 1895. szeptember 6.), József nádor unokája, a Habsburg-Lotaringiai-ház ún. magyar vagy nádori ágából származó főherceg, az Aranygyapjas rend lovagja. Magyar körökben nagy népszerűségnek örvendett, "a Palatinus Jóska fia, a Palatinus Laci." (Forrás: Wikipédia)
Mint József főherczeg minden gyermeke (a legfiatalabb kis Klotild főherczegnő kivételével), László főherczeg is Alcsúthon született, 1875. évi július 16-án, s ugyanott élte le boldog gyermekkorának legnagyobb részét. Eleitől kezdve tősgyökeres magyar nevelésben részesült. Első iskolai tanulmányait Holdházy apát-kanonok vezette. Könnyű fölfogású és szorgalmas, de virgoncz, eleven gyermek volt, tele jókedvvel és szeretetreméltósággal. Szüléi, testvérei és tanítói egyiránt bálványozták. Elemi tanulmányaiból otthon szokott vizsgálatokat tenni. Szintén a szülői háznál végezte középiskolai tanulmányait is, de vizsgálatokat rendesen nyilvánosan tett a győri főgymnázium benczés tanárai előtt. Ezeken a vizsgálatokon mindig jelen volt Vaszary Kolos, mai bíboros herczegprimás, előbb mint a győri gymnázium igazgatója, utóbb mint a benczés-rend főapátja s a vizsgálat végesztével rendesen szép buzdító beszédet intézett a kis főherczeghez.
Családi elhatározással a katonai pályára levén kiszemelve, 17 éves korában, 1892 október havában a katonai tudományok tanulásához kezdett. Kiképeztetésének tervét Agisburgi Himmel, közös hadseregbeli alezredes, ez a kiváló képzettségű katona dolgozta ki. A tervezet előbb a király ő felsége elé terjesztetett s csak az ő jóváhagyása után vétetett foganatba. E szerint László főherczegnek három évig gyakorlati és elméleti oktatásban kellett részesülnie. Gyakorlatilag egymás után meg kellett ismerkednie a gyalogsági, lovassági és tüzérségi fegyvernemek minden teendőivel, mit ő minden várakozást meghaladó szorgalommal és pontossággal meg is tett; de a három fegyvernem közül a lovassághoz vonzódott leginkább. Remekül lovagolt; de a lövésben is a legjelesebbek közé tartozott. A gyakorlati tárgyakban Himmel alezredesen kivűl Dobner főhadnagy Bozorics, Gaischin, Jankovics kapitányok voltak a mesterei. Ezek mellett Lytomisky főhadnagy oktatta a vívásban és tornázásban. Az elméleti tárgyakban részint katonai, részint polgári tanárok oktatták; így a történelmet és szolgálati szabályzatokat Bauriedel kapitánytól, a német nyelvet és katonai földrajzot Leide kapitánytól, a magyar nyelvi tárgyakat Pokorny budapesti kir. kath. főgymnáziumi tanártól, a franczia nyelvet pedig Izos egyetemi nyelvtanítótól tanulta. Vizsgálatait időről-időre a Ludovika-Akadémia tanárai előtt tette le.
Első tűzpróbáját azonban már kis korában megtette, és nemcsak azzal, hogy gyermekpuskával czélba és kerti madarakra lövöldözött, hanem igazi fegyverrel is, még pedig a legnagyjával akkor, mikor 1884-ben a pécsi hadgyakorlatokra bátyjával, József Ágosttal együtt őt is elvitte édes atyja s ott a sátor-táborban Hollán Ernő altábornagy, Kuzmanovics ezredes és egy tüzértiszt felügyelete mellett s öt köztüzér által környezve egy vaktöltésű ágyút egész szertartásosan elsütött.
Később.mikor katonai tanulmányainak még első évét sem fejezte be, már tényleges szolgálattal vett részt a kőszegi nagy hadgyakorlatokon, melyeknek megkezdése előtt mint szakaszparancsnok jelent meg édes atyja és Himmel alezredes társaságában a földiszített vasúti állomáson ő felsége a király fogadására.
Katonai tanulmányai rendkívül sok dolgot adtak neki, mindazáltal elég gyakran szerzett alkalmat magának arra is, hogy a főváros közművelődési és emberbaráti intézeteiben is tegyen egy-egy látogatást s ez úton is gyarapítsa ismereteit. Hogy az ilyen látogatásokat milyen komoly érdeklődéssel végezte, arra nem utolsó példa a Franklin-társulat nyomdájának megtekintése, hol Himmel alezredes és Dobner főhadnagy kiséretében mintegy másfél órát töltött, nagy figyelemmel szemlélgetvén e minta berendezésű nyomda minden részletét és hallgatván az intézet igazgatóinak és tisztviselőinek a nyomdára vonatkozó magyarázatait.
A legutóbbi három év alatt rendesen Budapesten tartózkodott s folytonosan igen el volt foglalva. Mihelyt azonban egy-egy kis szabad ideje nyilt, sietve sietett haza Alcsúthra, hogy rendkívül szeretett szülői és testvérei társaságában legyen. Sőt haza ment nem egyszer olyankor is, midőn a főherczegi család valamely más birtokán, nevezetesen Fiuméban időzött. Az alcsúthi paradicsomba vonzotta őt szíve, hol oly boldogan tölte gyermekéveit, s hol úgy szólván minden embert ismert.
Részint vadászgatás végett, részint pedig hogy a természet iránt való szeretetét kielégítse, össze-vissza járta a nagy uradalomnak minden részét. De sokat és örömest időzött kastélyuk nagyszerű parkjában is, hol vagy szüléivel sétálgatott, vagy kis húgaival játszadozott, a mit még akkor sem tartott rangján alulinak, mikor utolsó vizsgálatával már a hadnagyi csillagot is kivívta magának.
A kedves, aranyszívű jó gyermeket király ő felsége akkor ismerte meg közelebbről, mikor testvérbátyja, József Ágost főherczeg és ő felsége unokája, Auguszta bajor herczegnő lakodalmán Münchenben együtt voltak. Ettől kezdve különös kegybe jutott úgy a király, mint a királyné ő felségénél, kik a legszeretőbb érdeklődéssel viseltettek további fejlődése iránt. De kedvelt volt ő az egész uralkodóház előtt.
Családias, hazafias és emberies érzéseinek szebbnél szebb nyilvánulásairól nem győznek eleget beszélni, a kik e nagyra menendő fejedelmi ifjat ismerték. Oly nemes sziv veszett el benne, mely egymagában véve is a legszebb, legboldogabb életre lett volna érdemes. Pedig elmebeli tehetségekkel is bőven megáldotta a gondviselés.
A szerencsétlen baleset, a betegség s a kimúlás szomorú történetét nincs miért részleteznünk. Körülményesen ismeri azokat már minden újságolvasó magyar ember, mert hiszen a magyar sajtó tiz napon át semmiről sem írt oly bőven, mint a mi felejthetetlen kis főherczegünkről. S ha valaha, most e gyászesetnél tapasztalhatta ország, világ, hogy a hírlapok bánatos hangú hasábjai valóban a nemzet közérzületét tolmácsolták. Ennél a betegágynál, ennél a ravatalnál nem hallatszott egyetlen hang sem, mely az általános mély részvét, az egyetemes bánkódás és fájdalom szavától elütő lett volna. A mélyen sujtott főherczegi család bánatában részt vett az egész Magyarország. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 15.)
|