Normál kép: 1895_Oldal_340_a.jpg   Méret: x Színmélység: Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: 1895_Oldal_340_a_nagykep.jpg   Méret: x Színmélység: Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Határjel a Nemere tetőn.

Ismertető szöveg: Határigazitás a Havason.
Eddig úgyszólván évenként fordultak elő kisebb-nagyobb határvillongások a hazánk erdélyi részei és Románia közt elterülő havasokon, a melyek következtében ismételve rendezgetni kellett hol itt, hol ott a kétséges határvonalakat.
Egy munkatársunk, ki maga is részt vett egy ilyen határrendezésben, ottani élményeit a következőkben írja le:
Elindultunk a kászoni fürdőről szekéren az u. n. Lóbércz havas felé, útunkba ejtve a répati borvíz-forrást is, mely három sudár fenyő tövében bugyog föl s onnan ontja kitűnő savanyúvizét. A táj e részen kaszálókkal, fenyves erdőkkel váltakozik, egész a "Mihálcz" hegyig, melynek nyugati oldalán százados fenyűket vagdaltak le stratégiai szempontból. E mellett van az Uz patak és az uzi vám regényes sűrűjével; a víz tele van pisztránggal, s látjuk is a székely halászt, a mint hosszú karóval kis hálójába ugratja a fürge halakat.
A kanyargós, rémségesen köves úton 3 és félóra alatt megérkeztünk a Lóbérczre, hol akkoriban a hadi szállás volt. Itt szénaágyon meghálva, másnap délben czélunk felé a Zsiros havas aljába indultunk. A Lóbércztől már csak lóháton, vagy gyalog lehetett tovább utazni. Az idő a sötét, szinte borzadályt keltő hegyeket még komorabbakká festette, gomolygós felhőt küldve nyakunkba; nem tudtuk, nem a felhők tetejére érkezünk-e nem sokára! - És csakugyan másfél óra múlva a Nemere-hegy gerinczére érve, Háromszékmegye felől nagy kiterjedésü hosszú felhők fölé értünk, melyeken csak néhol kandikált át az erdős hegyvidék.
Már esteledett és még csak fél uton voltunk, a teherhordók, lovak, sőt a magunkkal hozott vadászkutyák is unni kezdték az állapotot, farkukat lábuk közé vonva, keserves csaholást vittek véghez. Végre a Zsiros-hegyre értünk, hol az út már könnyebb, mivel nagyrészt legelőkből áll az egész hegy.
- Mindjárt ott leszünk, - szólt az egyik vezető, meglátva a ködös felhőn túl kibukkanó keresztező utat. S csakugyan nemsokára megérkeztünk a Kecskés havas aljába s a gyönyörű látvány újra felüdített bennünket. Itt már a rengeteg fenyvesek alatt vidám képű fejszések sürögtek, hogy éjjeli szállást csináljanak számunkra.
Itt aztán illatos fenyőgalyakból készült sátrak alatt úgy a hogy kipihentük az út fáradalmait s másnap reggel visszamentünk a Nemere éjszaki oldala alá, a hol az egyik határkövet leállítottuk. Ezt a jelenetet mutatja egyik képünk, a másik pedig a határjelzőt a Nemere tetején.
A határvonalok megállapítása természetesen nem ment valami hamar, mert elébb még valamennyi összeszedhető öreg papot, erdőőrt és pásztort kihallgatott a bizottság, hogy mit tudnak a régi határ állásáról? Azután a vallomásokat és a határ mostani állását mindenféle régi és új térképpel vetették egybe, mígnem végre aztán a határt csakugyan kitűzhették.
Mikorekképen végbement a határigazítás,újra megindultunk lefelé a meredek köves utakon; hűséges kisérőnkké szegődött az eső, a mely majd az egész úton verte kis karavánunkat. Ezt a lejövetelt ábrázolja egyik képünk. Elől lovagol a közöshadseregbeli műszaki kapitány, utána a főispán, alispán, hátrább a szolgabirák, azután pedig a küldöttség és kiséret tagjai.
Roppant fáradsággal, sőt némi veszélylyel jár az ilyenféle kirándulás, de azért a ki a természet szépségeiben gyönyörködni tud, teljesen kárpótolva érezheti magát minden kiállott fáradalomért. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 1.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page