Normál kép: 49949690.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: 49949690_nagykep.jpg   Méret: 2448x3264 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: Bessenyei Ferenc a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész. 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolc, majd a Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett. 1963-67-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Súlyos betegség után agyvérzésben hunyt el, a farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Közel 80 filmben és megszámlálhatalan tévéjátékban volt főszereplő. Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt. (Forrás: Wikipédia)



Bessenyei Ferenc szobra (alternatív név: Bánk bán) Párkányi Raab Péter alkotása, 2008. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján avatták fel, nemzetünk kiemelkedő színészegyéniségeinek emlékparkjában. (Forrás: szoborlap.hu)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page