Képaláírás: A légi utas lassan bocsátkozik alá.

Ismertető szöveg: A patak élete.
Reclus, a hirneves franczia földrajzi író, rendkivül érdekes és vonzó módon ecseteli egy nem rég megjelent könyvében a folyóvizeket, kisérve azokat eredetüktől hegyek közt, síkságokon keresztül, mindaddig, mig folyammá lesznek s mig apránként párává válva, felhőket, esőket képeznek, hogy ismét viz alakjában a földre hullva, megint mint csergedező patakok, hullámzó folyamok folytathassák változatos pályájukat. Ezt a franczia könnyedséggel és bájjal megirt könyvet fordíttatta le s adta most ki a "Természettudományi társulat" "A patak életei" czím alatt s a melyből néhány részletet mi is bemutatunk.
...
Egy mély sziklalyukba való lebocsátkozást, - melynek fenekén ott csillámlik a földalatti patak vize, - így írja le:
Hosszú kötelet fa derekához kell kötni s a mélység fenekéig bocsátani, a hol lassan inogni kezd a viz folyásától, melybe alsó vége ér. A légi utas erősen belekapaszkodik kezével, térdével és lábával a lefüggő kötélbe és lassan bocsátkozik alá a sötét kút nyílásán. A leszállás nem mindig könnyű; magunk körül forgunk kötéllel, belekeveredünk a harasztbokrokba, melyeket letépünk magunkkal, oda ütődünk az éles szirtekhez és öltönyünkkel töröljük le a jeges vizet, mely a falakon szivárog. Végre megpihenünk egy párkányon, hogy lélegzetet vehessünk és egyensúlyt nyerve, újra kitaszítjuk magunkat az űrbe, azután csakhamar megérkezünk a biztos fenékre. Nem gondolok elragadtatással arra a pár perczre, melyet a sziklaut fenekén töltöttem. Lábam vízben állott; a lég nedves és hideg volt; a sziklákat ragadós, agyagos sár fedte; sötét árnyék környezett; nem tudom, miféle bizonytalan fény, valami visszaverődés felülről, megkülönböztetni engedett néhány homályos alakzatot, egy barlangot, különös függő köveket, hatalmas oszlopot. Akaratom ellen is emeltem fejemet a világos kerek nyílás felé; szeretettel néztem a kút párkányát környező zöld koszorút, a föléje nyúló ágakat, melyeknek lombjait a napfény megaranyozta, az égbolton szabadon repdeső madarakat. Siettem napvilágra kerülni; kiáltottam és társaim felhúztak a mélységből, én pedig segítettem nekik, nagyokat lökve lábammal a kőfal kiálló szirtjein. ... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. február 24.)